Danubius: 634 millió forint nyereség

Vágólapra másolva!
A Danubius Hotels Nyrt. az év első felében egyszázalékos éves emelkedéssel 21,805 milliárd forint árbevételt ért el. Adózás előtti nyeresége 634 millió forint volt, szemben a bázisidőszakban elkönyvelt 1,772 milliárd forint veszteséggel - közölte a szállodatársaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben.
Vágólapra másolva!

A második negyedévi 12,178 milliárd forint árbevétel stagnált a bázishoz képest, ugyanakkor az adózás előtti profit 183 százalékkal 1,665 milliárd forintra nőtt. A portfolio.hu által megkérdezett elemzők 1,645 milliárd forintot vártak. Az április-júniusi árbevétel annak ellenére maradt változatlan, hogy a foglaltság egy százalékponttal emelkedett. Az első félévben az erős forint 260 millió forint bevételkiesést okozott, és ez a tendencia a harmadik negyedévben is folytatódik - jegyzi meg a gyorsjelentés.

Az első félévben az adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) egy százalékkal 3,101 milliárd forintra emelkedett. Az üzemi szintű nyereség 11 százalékkal 820 millió forintra mérséklődött. A pénzügyi veszteség 2,643 milliárd forintról 117 millió forintra csökkent részben az elkönyvelt realizált és nem realizált 564 millió forint deviza árfolyamnyereségnek köszönhetően. A múlt év első hat hónapjában az árfolyamveszteség elérte a 2,142 milliárd forintot.

A Danubius csoport az első félévben 2,1 milliárd forintot fordított beruházásokra, 41 százalékkal kevesebbet a bázisnál.

A magyarországi szállodák a 2006 első félévi 1,453 milliárd forint veszteséggel szemben az idén az év első felében 542 millió forint adózás előtti nyereséget értek el, de üzemi szinten a profit 51 százalékkal 538 millió forintra csökkent. A 14,68 milliárd forint árbevétel három százalékkal maradt el a bázistól.

A második negyedévben mérséklődtek az átlagos szobaárak, csökkent a gyógyászati bevétel a kezelések számának visszaesése miatt és csökkent a vendégéjszakák száma is. Az üzemi nyereség a második negyedévben 29 százalékkal 1,307 milliárd forintra esett vissza, de az adózás előtti nyereség 478 százalékkal 1,295 milliárd forintra nőtt. A bázisidőszakban a profitot 1,6 milliárd forint pénzügyi veszteség rontotta.

A csehországi szállodák bevétele 1 százalékkal 2,75 milliárd forintra mérséklődött, az üzemi profit 269 millió forint volt az egy évvel korábbi 136 millió forint veszteség után. A pénzügyi veszteség 182 millió forintot tett ki, az adózás előtti profit pedig 87 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 168 millió forint veszteséggel. Szlovákiában a Danubius a 3,82 milliárd forint bevételt ért el, 16 százalékkal többet mint a múlt év első felében. Az üzemi szintű veszteség 9 millió forintról 58 millióra nőtt, a pénzügyi veszteség ugyanakkor 114 millió forintról 27 millió forintra csökkent. Adózás előtt a szállodatársaság 85 millió forint veszteséget számolt el az egy évvel korábbi 123 millió forinttal szemben. Romániában 23 százalékkal 556 millió forintra emelkedett az árbevétel és a 2006 I. félévi 21 millió forint üzemi szintű veszteséggel szemben 2007 első hat hónapjában 71 millió forint nyereséget ért el a társaságcsoport. Az adó előtti nyereség 90 millió forint volt, szemben a tavaly első hat havi 28 millió forintos veszteséggel.

A Danubius Hotels konszolidált mérlegének főösszege az időszak végén elérte a 84,74 milliárd forintot, lényegében változatlan maradt. A Danubiusnak június végén 18,1 milliárd forint volt a hosszúlejáratú hitelállománya, 16 százalékkal kisebb a bázisnál. A CP Holdings csoport többségi tulajdonában lévő társaság jegyzett tőkéje 8,285 milliárd forint, konszolidált saját tőkéje pedig egy százalékos éves emelkedéssel a félév végén elérte az 50,21 milliárd forintot.

A Danubius részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában lehet kereskedni. A papír a hétfői napot 10 000 forinton zárta, az elmúlt 52 hétben a legalacsonyabb árfolyama 5 700 forint, a legmagasabb 11 000 forint volt.