Ezermilliárdból fejlesztenék a közlekedést

Vágólapra másolva!
A kormány szerdán dönt az ezermilliárd forint értékű út- és közlekedés-fejlesztésekről, melyek során a következő két évben 600 milliárd forint európai uniós támogatás használható fel - ismertette Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter az épülő M0, M5-ös szakaszánál tartott szerdai tájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A kormány csütörtökön hozza nyilvánosságra a következő két év támogatott közlekedési programjainak listáját - jegyezte meg a miniszter.

A miniszter a fontosabb programok között említette, hogy körülbelül 2010-ig hozzávetőlegesen 70 milliárd forint felhasználásával autópályává kívánják fejleszteni a jelenlegi MO-ás körgyűrű M1-es autópálya és az 51-es út közötti szakaszát, illetve elkészül az 51-es főút, valamint az M5-ös autópálya közötti új M0-ás szakasz is, szintén autópályává bővíthető formában. A program hídépítéseket is tartalmaz.

A következő hét évben 2-szer 2 sávosra bővítik és megerősítik a 4-es főutat Budapesttől a román határig. Ennek első szakasza a Szolnokot északról elkerülő út megépítése, valamint a tiszapüspöki híd tervezése.

A program foglalkozik vasút korszerűsítéssel is. A tervek szerint korszerűsödik a Szolnok-debreceni vasútvonal, valamint a Budapest-Lőkösháza közötti vasúti összeköttetés.

A kormány döntése szerint Miskolcon, Debrecenben és Szegeden felújítják a villamos hálózatot - mondta a miniszter.

Szólt arról is, hogy a továbbfejlesztésre javasolt programok között szerepel Záhony és térsége közúti infrastruktúrájának, ipari és logisztikai befektetésekkel összehangolt fejlesztésének előkészítése. Ugyancsak Záhony térségének programja a vasúti infrastruktúra fejlesztése.

Kérdésre válaszolva elmondta: a 4-es metró brüsszeli támogatása azon múlik majd, hogy milyen végleges programot sikerül kidolgoznia és benyújtania a fővárosnak. Brüsszel elvileg elfogadott erre a célra 250-260 milliárd forintot, ez a keret 60 százaléka, a további 40 százalék három vidéki város, így Miskolc, Debrecen és Szeged villamos közlekedésének fejlesztésére, illetve további programokra fordítható.