Kilencven milliárdos többlet az államháztartásban

Vágólapra másolva!
Július az év második olyan hónapja volt, amikor az államháztartás bevételei meghaladták a kiadásokat. A többlet azonban elmaradt a Pénzügyminisztérium által várttól.
Vágólapra másolva!

Az államháztartás júliusban 90,6 milliárd forint többlettel zárt, így a héthavi hiány 913,1 milliárd forint lett, a GDP 3,6 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden. A PM erre a hónapra 95,1 milliárd forint többletet várt a pénzforgalmi adatok alapján.

Az államháztartás - önkormányzatok nélküli - hiánya júniusban 250,7 milliárd forint volt, ami 2,9 milliárd forinttal volt kisebb a prognózisnál. Az első hat hónap összesített deficitje 1003,7 milliárd forint, ami a GDP 4 százalékának felel meg.

A héthavi államháztartási hiány az éves prognosztizált 1529,1 milliárd forintos hiány 59,7 százaléka. Szeptember végére a pénzforgalmi hiányt 1215 milliárd forintra várja a tárca, ami a GDP 4,8 százalékának felel meg.

Júliusban a központi költségvetésben 29,8 milliárd forint, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainál 42,6 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapoknál pedig 18,2 milliárd forint többlet alakult ki.