Nem engednek a gazdák a 8 milliárdból

Vágólapra másolva!
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a fagykárok enyhítéséért demonstráló gazdák nem engednek 8 milliárd forintos követelésükből - közölte Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója szombaton Budapesten. A gazdák az Alkotmánybírósághoz fordultak, és azt kérik, hogy a testület semmisítse meg a Kálmán László nyelvész által benyújtott és az OVB által hitelesített, a termőföld vásárlásra vonatkozó népszavazási kérdést.
Vágólapra másolva!

A keddi tárgyalásokról úgy álltak fel, hogy meghatározták milyen összeget kéne betenni a kormánynak a kárenyhítési alapba ahhoz, hogy az érintettek karban tudják tartani ültetvényeiket és fel tudjanak készülni a következő évre. Ez 8 milliárd forint és ebből a Magosz nem fog engedni, ilyen felhatalmazást kaptak a gazdáktól - mondta a szövetségi igazgató.

Ez az összeg olyan gazdáknak jelentene megoldást, akiknek az ültetvénye 90-100 százalékos fagykárt szenvedett a megyében. Hozzátette: nem fogadják el a kormány által tett ötmilliárd forintos ígérvényt, mivel ez nem elegendő a károk enyhítésére. Ez annak az 5 300 gazdáknak jelentene megoldást, akik beléptek a kárenyhítési alapba - tette hozzá.

A Magosz az Alkotmánybírósághoz fordult a termőföld vásárlás kérdése miatt. Szerintük egy eredményes népszavazás olyan problémákat vetne fel, ami nemzetközi szerződést, konkrétan az Európai Unióval kötött csatlakozási szerződést is érintene. Ilyen esetben pedig nem lehet népszavazást tartani.

Kálmán László nyelvésznek az OVB által hitelesített kérdése így szól: "Egyet ért-e ön azzal, hogy a földterület megművelőjét illesse meg első helyen elővásárlási jog termőföld vásárlása esetén?".