Nokia: csaknem 150 százalékos profitnövekedés

Vágólapra másolva!
A finn Nokia, a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója csütörtökön 2,828 milliárd eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 148 százalékkal többet a tavalyi második negyedévi 1,14 milliárdnál.
Vágólapra másolva!

Az első negyedévi lassulás után az ugrásszerű növekedés részben a nagy - ázsiai - felvevőpiacok jobb megdolgozásából adódott, de nem közvetlenül összehasonlítható, ugyanis a második negyedévben már bevették a csoportmérlegbe a tavaly alakult Nokia Siemens Networks hálózatiberendezés-gyártó vegyesvállalatot is, amely egy éve még nem létezett.

Az üzemi eredmény 57 százalékkal 2,359 milliárd euróra gyarapodott 1,502 milliárdhoz képest. A nettó bevétel 28 százalékkal 12,587 milliárd euróra nőtt 9,813 milliárdhoz képest.

A cég saját becslése szerint a mobilkészülékek világpiacán a részaránya 38 százalékra nőtt, és már nőtt a készülékeik átlagára is, 90 euróra az első negyedévi 89 euróról. A második negyedévben 100,8 millió készüléket szállítottak ki, 11 százalékkal többet, mint az első negyedben és 29 százalékkal többet, mint a tavalyi második negyedben. Ezen belül Észak-Amerikában 21 százalékkal csökkent a kiszállítás egy év alatt.

A Nokiánál azt jósolják, hogy az összes gyártó a tavalyinál több mint 10 százalékkal több készüléket adhat el az idén világszerte. Korábban 10 százalékot megközelítő növekedést jósoltak csak a cégnél. A tavalyi világkeresletet 978 millió készülékre becsüli a Nokia. A tavalyi világpiac-növekedés kissé több mint 22 százalékos volt.

Az első negyedévben a Nokia adózott eredménye 7 százalékkal 979 millió euróra csökkent. Az üzemi eredmény szintén 7 százalékkal 1,272 milliárd euróra fogyatkozott 1,367 milliárdhoz képest, a sok árengedmény miatt, amelyet már nem ellensúlyozott a mennyiségi növekedés. A nettó bevétel 4 százalékkal 9,856 milliárd euróra nőtt.

A cég 91,1 millió készüléket adott el, 14 százalékkal kevesebbet a tavalyi utolsó negyedévinél, és 21 százalékkal többet a tavalyi első negyedévinél, ez utóbbival a világpiaci részaránya 36 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 35 százalékhoz képest.

A Nokia becslése szerint az összes gyártó 253 millió készüléket értékesített világszerte, 13 százalékkal kevesebbet a tavalyi utolsó negyedévinél, és 18 százalékkal többet a tavalyi első negyedévinél.

Tavaly egész évben az üzemi eredmény 18 százalékkal 5,488 milliárd euróra emelkedett a 2005-ös 4,639 milliárdról, a nettó bevétele 20 százalékkal - 2000 óta leggyorsabban - 41,121 milliárd euróra gyarapodott 34,191 milliárdról. 2005-ben 16 százalékkal nőtt a nettó bevétele.

A Nokia 1999-ben építette föl komáromi gyárát, körülbelül 100 millió euróért. A gyárat 2005-ben, több mint 50 millió eurós költséggel, új üzemcsarnokkal bővítette.

Tavaly júniusban közölték, hogy a Nokia és a német Siemens egyesíti a hálózatiberendezés-gyártását. A Wall Street Journal korábban 31,6 milliárd dollárra tette az ügylet értékét.

Az egyesítés ötletét - és a verseny szempontjából a szükségességét - a francia Alcatel és az amerikai Lucent Technologies távközlési berendezésgyártó egyesítése adta. Az Alcatel és a Lucent Technologies tavaly április elején bejelentett egyesülésével létrejött csoport a 24 milliárd eurónak megfelelő forgalmú amerikai Cisco Systems után a világ második számú távközlési hálózatépítője.