Vágólapra másolva!
Felülmúlta korábbi teljesítményét a Magyar Suzuki Zrt. 2007 első felében. Az esztergomi Suzuki-gyár teljesítménye a gyártott darabszámot illetően 145 százalékos növekedést mutat, a 2007 első hat hónapjában értékesített Suzuki gépjárművek száma pedig meghaladja 116 ezer darabot.
Vágólapra másolva!

Az előző évek stabil növekedése után a Magyar Suzuki Zrt. ismét kiváló teljesítményt könyvelhet el 2007 január-júniusi időszakára. A 2006-ban legyártott 163 963 gépjárműből a tavalyi év első felében 77 286 darab gördült le a szalagról, amely 145 százalékos növekedést jelent 2006 első félévéhez képest. Jövőre 300 ezer gépjármű gyártása a cél. Az idei év jelenti ennek a programnak a csúcspontját, technológiai, anyagi- és eszközberuházás, valamint humán erőforrás szempontból egyaránt - mondta Ruska Viktória, a cég kommunikációs vezetője.

A gyártási darabszám mellett az eladott gépkocsik száma is dinamikusan növekszik: 2007 első félévében a Suzuki 116 252 gépkocsit értékesített, melyből 13,75 százalék belföldi, 86,25 százalék, pedig az európai piacon talált gazdára.

A Magyar Suzuki Zrt. 2006-os év export egyenlege (334 893 millió forint) 2,2 százalékkal járult hozzá a teljes magyar exporthoz, a vállalat kereskedelmi egyenlege, az export javára, a tavalyi évben 54 623 millió forint volt. Ám idén ezt már az év első félévében sikerült meghaladni, hiszen a vállalat az első hat hónapot 67 101 milliós kereskedelmi többlettel zárta, köszönhetően a Suzuki márka térhódításának az európai piacon.

A Swift töretlen népszerűsége mellett, belföldön és külföldön egyaránt kedvelt a tavaly piacra dobott SX4. 2007 első felében Swiftből több mint 53 ezer darabot adtak el, míg az SX4 értékesítése is 45 ezer darab feletti.

Az idei év végére 220 000 darabot meghaladó gyártási eredményt tervez a vállalat, melyhez az éves beruházás 50 milliárd forint.