Jön a fogyasztóvédelmi feketelista

Vágólapra másolva!
Várhatóan már az idén közzéteszik a vásárlókat megtévesztők adatait, készül ugyanis a fogyasztóvédelmi feketelista. Januártól átalakul a mostani bírságpolitika is, többmilliós szankció kiszabására számíthatnak az ismételt jogsértők - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Nem kizárt, hogy már az idén nyilvános lesz a fogyasztóvédelmi feketelista; a vásárlókat megtévesztő vállalkozások adatai várhatóan a hatóság honlapján olvashatók majd - mondta a lapnak Kathy Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) szóvivője.

Egyelőre annak súlyozása folyik, hogy milyen mértékű jogsértések váljanak publikussá. A jelenlegi szabályok alapján már most nyilvánosságra kerülhetnek az egymillió forintnál nagyobb bírsággal sújtott cégek, és amelyek ismételten megszegik a törvényt.

Egy hónap múlva, szeptember elsejével feláll a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), s ez lehetővé teszi, hogy az összes, jelenleg szakigazgatási szervként működő regionális felügyelőség az FVF közvetlen irányítása alá kerüljön át a közigazgatási hivataloktól.

Január elsejétől pedig életbe lép a fogyasztóvédelmi törvény módosítása, amely átalakítja a mostani bírságpolitikát is. A leggyakrabban alkalmazott fogyasztóvédelmi bírságnak ugyan nincs felső plafonja, ám Kathy Attila jelezte: a felügyelők szigorúbban veszik majd az ismételt jogsértéseket, ezeknél többmilliós szankciók kiszabása várható.

A fogyasztóvédelmi felügyelők létszáma is nő: az idén 26, jövőre pedig további 250 munkatársat vesznek fel, így közel félezer fős lesz a hatóság létszáma. Főleg a fogyasztók egészségére, biztonságára, anyagi érdekére veszélyt jelentő termékek ellenőrzésére koncentrál a hatóság. Nem csak az élelmiszerek, vegyszerek, gyermekjátékok értendők ez alatt, hanem a pénzügyi szolgáltatások és a betegellátás is.