Enyhén gyengült a forint

Vágólapra másolva!
A bankközi devizapiacon az elmúlt hetekben kialakult 245,00-247,00 forintos euróárfolyam-tartomány gyenge széle felé araszol a forint. Szerdán délután négy órakor az eurót 246,80/90 forinton jegyezték az előző délutáni 246,70/80 forint után. A hét elején és a megelőző hetekben az euró/forint még 246,00 alatt volt. A forint pozíciója jelenleg 12,65 százalékpont a középtől a +/- 15 százalékos sáv erős oldalán, 7 százalékponttal közelebb a középhez, azaz gyengébben, mint az előző nap.
Vágólapra másolva!

A kereskedők az irányzat mögött a feljövőben lévő országok devizáira - a brazil reálra, a dél-afrikai randra, a török lírára és a forintra - is vonatkozó profitkivétet látnak, mivel már kezdik telítettnek tekinteni eddigi befektetéseiket.

A hitelpiacokkal kapcsolatos aggodalmak enyhülése enyhe pozitív korrekciót hozott a piacokra - közölte Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A forint várhatóan továbbra is a 245,50-247,20-as sávon belül oldalazhat a következő napokban.

A dollár szinte minden devizával szemben erősödött, mivel a befektetők kockázatcsökkentés miatt csökkentették pozíciójukat - tette hozzá az elemző.

A dollárt szerda délután 179,70/85 forinton jegyezték a kedd délutáni 178,30/45 után.

[origo]/MTI