Kissé erősödött a forint

Vágólapra másolva!
Szerda reggel 246,30/35 forinton állt az euró a budapesti bankközi devizapiacon. A forint árfolyama a kedd délutáni 246,60/70-ről egészen 247 forintig gyengült, ám reggelre a jelek szerint már kifulladt a trend.
Vágólapra másolva!

A irányzat mögött a feljövőben lévő országok devizáira - a brazil reál, a dél-afrikai rand, a török líra mellett a forintra - is vonatkozó profitkivétet látnak a kereskedők. Sok befektető érzi úgy, hogy az eddig elért erősödés már aligha folytatódik látványosan, így biztonságba helyezik eddig elért nyereségeiket.

A forint esetében ebbe az irányba hatott az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) változatlanul hagyta a kamatszintet.

A szerdai visszaerősödés ugyanakkor sokak szerint csak ideiglenes jelenség. A közeli jövőben hatással lehet még a piacra a dollár-jen árfolyam alakulása, ám komoly árfolyamváltozásra aligha kell számítani.

A dollár árfolyama szerda reggel 178,40/50 forint volt a kedd délutáni 178,30/45 után.