Jól jártak a balatoni vendéglősök a hőséggel

Vágólapra másolva!
Nagyot kaszáltak a hét végén a balatoni vendéglősök, amiben a hőségen kívül része volt az elmaradt Balaton-átúszásnak is, a budai várban ugyanakkor erősen megcsappant a forgalom a kánikulában.
Vágólapra másolva!

A rég nem látott kánikula fejlesztésekre, új alkalmazottak felvételére is sarkallta a stabil vendéglátósokat a Balatonnál. Az ásványvizet átmenetileg saját gyártású szódával kellett pótolni, mert nem voltak felkészülve akkora rohamra, mint amilyenben a hét végén részük volt - mondta a balatonfüredi strandon két büfét üzemeltető Nefelejcs Kereskedelmi és Vendéglátóipari Bt. tulajdonos-üzletvezetője, Sánta Lászlóné. Ebben nem csak a kánikulának volt része, hanem annak is, hogy a végül óvatosságból lefújt Balaton-átúszásra készülők közül sokan választották Füredet.

Szombat délutántól vasárnap estig nagyjából akkora volt a forgalmuk, mint a szezon kezdetétől június végéig. A folyamatos áruellátás és kiszolgálás érdekében mozgósították a hadra fogható családtagokat, a mosdókapacitás szűkössége miatt pedig sebtében beszereztek két mobil illemhelyet - mint az üzletvezető mondta -, húzós összegért.

A nyugat-balatoni térségben mintegy fél tucat vendéglátó-ipari egységet, köztük strandbüfét és elegáns keszthelyi éttermet egyaránt működtető Kék Matróz Kft. az elmúlt másfél évized egyik legjobb hétvégéjét tudhatja maga mögött. Ez már nagyon ráfért a közelmúltban százmilliós nagyságrendű beruházásokat végrehajtó cégre - mondta a kereskedelmi igazgató, Kersák Péter. Napközben főként a tóparti egységeikben volt kiemelkedő forgalom, este viszont szinte az összes üzletük telt házzal működött. Ugyanakkor sok rossz példával is találkozni lehetett az elmúlt napokban: a strandokon hamar felbukkanó alkalmi árusok például gyakran a legalapvetőbb higiéniai előírásokat sem tartják be - tette hozzá az igazgató.

Legjobb lenne bezárni - mondta a budai várban, a Hess András téren működő Budavári Fortuna étterem vezetője. Bármit kínálnak az óriási hőségben, nem tudják becsalogatni a turistákat, mert amint megnézik a nevezetességeket, elmenekülnek, lehetőleg vízparti helyet keresve. A fagyi és a saláták egyébként is részei a kínálatnak, de ilyenkor ez sem segít. Nagy különbség ugyanakkor nincs a korábbi évekhez képest: nyáron egyébként sem a Várnegyedben ülnek be az éttermekbe a turisták. A cégvezető abban bízik, hogy a Forma-1 idején, illetve a nyár végére, amikor az üzleti élet visszatér a rendes kerékvágásba, az étterem forgalma is helyreáll.

Kicsit távolabb, a Mészáros utcában lévő Kovács étteremben szintén nagyon nehéz helyzetben van az üzemeltető, mert a forróság mellett hét végén még a Lánchíd lezárása is ellenük dolgozik. A turisták ilyenkor nem mennek az Alagúton túlra, a hídon ügyködő többtucatnyi árusnál hagyják a pénzüket - olvasható a Napi Gazdaságban.