Gyengült a forint

Vágólapra másolva!
A hétfői árfolyamon nyitó, 245,90/246,00 forintról startoló euró, amely a nap folyamán 245,50-en is forgott, kedd délutánra 246,60/70 forintig erősödött. Az egyforintos kilengés az elmúlt napok szinte mozdulatlan árfolyamai után már jelentősnek tűnhet. 
Vágólapra másolva!

Az okok között a kereskedők a gyengébb jen-keresztárfolyamot és a tőzsdei korrekciót említették, de hangsúlyozták, hogy a minimális elmozdulás mögé nem szükséges mélyreható irányzatokat, erőteljes hatásmechanizmusokat képzelni.

A forint kedd délután 12,65 százalékra állt a sávközéptől az erős oldalon, ami 24 bázispontos gyengülést jelent a hétfői 12,89 százaléktól, s ezzel e havi mélypontjára esett a forint.

A dollár kissé visszakapaszkodott, árfolyama stabilan 178 forint fölé került, délután négy óra körül 178,30/45 forinton állt a hétfői 177,90/178,00, illetve a kedd reggeli 177,95/178,05 után.