Komolyabb visszaesés jöhet a tőzsdén

Vágólapra másolva!
Rövid idő alatt akár 10 százalékkal is visszaeshetnek a részvényárak a Budapesti Értéktőzsdén - állítják az [origo]-nak nyilatkozó pénzügyi elemzők. Szakértők többféle magyarázatot is találtak a börzén az utóbbi hetekben tapasztalt szárnyalásra.
Vágólapra másolva!

Még most is alulértékelt a Budapesti Értéktőzsde a hasonló országok tőkepiacaihoz képest, és ez a különbség mérséklődik mostanában - állítja Míró József Erste Bank elemzési igazgatója. Szerinte az ország kedvezőtlen makrogazdasági mutatói okozzák a magyar részvények alulértékeltségét. Magyarországon ugyanis lassabb a gazdasági fejlődés, magasabb az infláció és nagyobb az államháztartás és folyó fizetési mérleg hiánya, mint a hasonló helyzetű országokban.

Az elemző úgy véli, az utóbbi hónapokban javultak a felsorolt mutatókra vonatkozó kilátások, így vonzóbbá váltak a magyarországi befektetések. Az Erste Bank szakértője szerint fenntarthatóak ezek a kedvező folyamtok, ezért nem csak folytatódik, de fel is gyorsul majd a tőke beáramlása a magyar értékpapírpiacra.

A Mol körül izzik a levegő az OMV és a Mol részvényvásárlásai nyomán - tér át az egyes részvényekkel kapcsolatos eseményekre az Erste Bank szakembere. Szerinte ha az OMV komolyan veszi felvásárlási szándékát, akkor hamarosan nyilvános vételi ajánlatot tesz a Mol-részvényekre.

Az OTP Bank részvényeit szerinte az tette vonzóbbá, hogy bankcsoport stratégiája a nettó eredmények komoly növelését irányozza elő. Ráadásul az OMV-nak a Mol-részvények felvásárlására irányuló törekvései fehívták a befektetők figyelmét arra, hogy előbb-utóbb az OTP Bank is felvásárlási célponttá válhat.

A gyógyszergyárak már túl vannak a gyógyszerkassza kiadásainak csökkentése miatti bizonytalanságok okozta mélyponton. Közben az orosz piacon a korábbinál jóval nagyobb keresletre számíthatnak, és megoldódtak e cégek ottani vevőinek fizetési problémái is.

A levegőben lóg egy 5-10 százalékos tőzsdei visszaesés

Mégis rövidesen mintegy 10 százalékkal, 27 000 pontos szintre csökkenhet a BUX értéke - véli a Míró József. Hosszabb távon azonban ismét a részvényárak és a tőzsdeindex emelkedésére számít az Erste Bank elemzési igazgatója. Szerinte idén akár 10-20 százalékkal is nőhet a főbb magyarországi részvények árfolyama és a BUX.

A főbb tőzsdecégeket érintő fejleményekkel és a kedvező nemzetközi tőkepiaci helyzettel magyarázza a BUX utóbbi hetekben tapasztalt jelentős emelkedését Dobár Péter, a CIB Bank elemzője. Szerinte az árfolyamokat és az indexet növelő okok közül a Mol-részvények felvásárlása volt a legmeghatározóbb.

Az utóbbi hetekben az OMV és Mol egymással versengve vásárolta a magyar olajcég részvényeit, aminek következtében azok árfolyama csaknem 25 százalékkal, 24 ezer forint környékéről 30 ezer forint közelébe emelkedett. Dobár Péter szerint a Mol-papírok drágulása más magyar részvények árfolyam-emelkedését is elindította, és mivel az olajcég 28 százalék feletti súllyal szerepel a BUX összetételében, közvetlenül is hozzájárult az index emelkedéséhez.

A CIB bank elemzője úgy véli, hogy az OTP Bank részvényei elsősorban a kedvező nemzetközi hangulat, illetve Megdet Rahimkulov vásárlásainak köszönhetően drágultak. Így a bankpapír árfolyama a jövőben is nagyon függhet az orosz befektető adás-vételi tevékenységétől. A Richter és az Egis papírjainak árfolyamát a szakember szerint az növeli, hogy javulnak az érintett gyógyszergyárak értékesítési kilátásai az orosz piacon.

Forrás: [origo]

A Mol körül izzik a levegő az OMV és a Mol részvényvásárlásai nyomán

A kedvező nemzetközi tőkepiaci helyzet is elősegítette a tőzsdeindex utóbbi időben tapasztalt növekedését a szakértő szerint. Az elmúlt hetekben ugyanis jelentős mértékben emelkedtek a részvényárak a brazíliai és a dél-koreai tőkepiacon is. A hazai makrogazdasági helyzet alakulása azonban szerinte nem befolyásolta érdemben a részvényárfolyamokat.

A levegőben lóg egy 5-10 százalékos tőzsdei visszaesés az előttünk álló 1-1,5 hónapban - vélekedik a rövid távú árfolyamkilátásokról Dobár Péter. Szerinte azonban ez a visszaesés valószínűleg lassú és fokozatos lesz. Egy jelentős dollárgyengülés azonban akár pánikszerűvé is teheti a részvényeladásokat.

Fél évre előre tekintve azonban sokkal optimistább a CIB Bank elemzője. Az év végéig ugyanis vagy egy szerényebb indexemelkedést, vagy oldalazó mozgást vár. Úgy véli, először a tőzsdei gyorsjelentések gyakorolnak hatást az árfolyamokra, később pedig az amerikai kamatszint alakulás. Szerinte a dollár alapkamatának tartóssá válása visszaesést, az alapkamat csökkentése viszont újabb szárnyalást válthat ki az európai tőzsdéken.

A világ tőkepiacain jelentős pénzbőség van, ezért a befektetők a szokottnál jobban keresik a feltörekvő országokat és a kockázatosabb vállalkozásokat - magyarázza a Budapesti Értéktőzsdén szereplő részvények szárnyalását az [origo]-nak Lányi Bence, a Raiffeisen Bank elemzője.

Forrás: [origo]

A gyógyszergyárak már túl vannak a mélyponton

Szerinte a japán jegybanki alapkamat növelése vagy a japán jen árfolyamának növekedése miatt lassulhat vagy állhat meg ez a folyamat. Az ugyanis növelné a befektethető tőke költségeit, és azonos kockázat mellett csökkentené a befektetők hasznát.

Lányi Bence szerint kedvező hatást gyakorolt a nemzetközi tőkepiacokra az is, hogy a törökországi választások nyomán az ottani reformok folytatása várható, és gyorsjelentéseikben az amerikai tőzsdecégek a nem túl derűlátó várakozásokhoz képest jobb eredményekről számolnak be.

A Mol-papírokért az OMV és a Mol között folyó versengés és Megdet Rahimkulov jelentős összegű részvényvásárlásai is hozzájárultak az árfolyamok szárnyaláshoz - teszi hozzá a Raiffeisen Bank elemzője.

Lányi Bence kollégáihoz hasonlóan 5-10 százalékos tőzsdei viszzaesésre számít. Szerinte azonban ez a fordulat csak nyár végén vagy ősz elején várható. Hosszú és középtávon a Raiffeisen bank elemzője is derűlátó a magyar részvénypiac kilátásait illetően.

Giczi József