Bíróság előtt a Moody's igazgatója

Vágólapra másolva!
Beperelte a Moody's pénzügyi igazgatóját egy komoly veszteséget elszenvedő ügyfél. A vád szerint a befektetőket valósággal sokkolta a Moody's júliusi akciója, amiben egyik napról a másikra közel 400 kötvény besorolását rontotta le a kiemelten biztonságos kategóriából.
Vágólapra másolva!

A felperes ügyvédje hajlandó lenne az összes, a Moody'stól 2006 októbere, illetve 2007 júliusa között kötvényeket vásárló ügyfelet képviselni a bíróságon. A Moody's szóvivője egyelőre nem kívánta hivatalosan kommentálni az eseményt - írja a Világgazdaság.

Kártérítési perek egész sorozata indulhat meg, hiszen a cég mellett a Standard & Poor's, illetve a Fitch Ratings is megkésve rontotta le a jelzálogpiaci kötvények besorolását, félrevezető módon tájékoztatva a befektetőket.

A Fed higgadtan nyilatkozott a témában: egyrészt a veszteségek eltörpülnek az amerikai háztartások sokezer milliárd dolláros hitelállományához viszonyítva, másrészt készül egy, a hitelnyújtás feltételeinek szigorítását célzó szabályrendszer - olvasható a Világgazdaságban.