Stagnált a forint a bankközin

Vágólapra másolva!
A bankközi devizapiacon a pénteki kereskedés során ismét rendkívül szűk sávban mozgott az euró/forint árfolyam. Az euró árfolyama délután négy óra után 245,55/65 forint volt, szinte kimutathatatlan az eltérés a csütörtök délutáni 245,50/55 forinthoz képest.
Vágólapra másolva!

A nap folyamán 245,45-ig, illetve 245,75-ig "tért" ki az árfolyam; a minimális sáv magyarázza az alacsony, 239 millió eurós forgalmat is.

A forint délután 13,02 százalékra állt a sávközéptől az erős oldalon, a csütörtöki érték 13,05 százalék volt.

A dollár árfolyama a tegnapi 177,60/70, majd a reggeli 177,75/85 után péntek délután 177,85/95 forint volt - éppen annyi, mint egy héttel ezelőtt.

A mozdulatlanságra indok lehetne, hogy a piac az MNB hétfői kamatdöntésére vár, különös tekintettel arra, hogy az elemzők és a kereskedők is erősen megosztottak abban, sor kerül-e - pontosabban most kerül-e sor - 25 bázispontos kamatcsökkentésre. Abban azonban sokkal nagyobb az egyetértés, hogy egyik döntés sem rázná meg a piacot: ezt a csökkentést már többé-kevésbé beárazták, de halasztása sem rendítené meg a piaci szereplőket.