Nagy János lehet az ÁPV Zrt. új elnöke

2007.07.20. 13:30

Nagy János egyetemi tanárt, a Debreceni Egyetem (DE) prorektorát, az agrártudományi centrum elnökét kérték fel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. új igazgatósági elnökének - erősítette meg az MTI információját pénteken maga az érintett.

Nagy János elmondta: hétfőn hallgatja meg az országgyűlés két illetékes bizottsága. A gazdasági, illetve a költségvetési bizottsági meghallgatásokat követően az ÁPV Zrt. elnökét a kormány nevezi ki.

Nagy János elmondta azt is, megtisztelőnek érzi a felkérést, ami szerinte nem csupán a személyének szól, hanem az elmúlt években általa irányított Debreceni Egyetem gazdálkodási eredményeinek is köszönhető. Hozzátette: amennyiben bizalmat kap és kinevezik a vagyonkezelő igazgatósága elnökének, úgy a posztot társadalmi megbízatásként tölti be, s tovább dolgozik a DE agrártudományi centruma elnökeként.

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának mandátuma június 30-án járt le.

A köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött vagyontörvény eredetileg július 15-én lépett volna hatályba. A ki nem hirdetett törvény alapján a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács gyakorolja, az operatív tevékenységet pedig a szeptember elsejétől egyszemélyes zártkörű részvénytársaságként működő Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. végzi.

Sólyom László azért nem írta alá a törvényt, mert a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjai hat évre kapnának megbízatást, hosszabb időre, mint egy kormányzati ciklus. Az indoklás szerint a testület tagjai olyan hatáskörök gyakorlására kapnának felhatalmazást, amelyek a mindenkori kormány felelősségi körének lényegéhez tartoznak. A ki nem hirdetett törvény kifogásolt részeit a parlamentnek 60 napon belül újra kell tárgyalnia.

KAPCSOLÓDÓ CIKK