Szigorítanának a kínai piacokon

2007.07.20. 7:47

Nyolcszáz milliárdos kiesést okoz a feketekereskedelem. Az összegért jelentős részben a kínai piacok a felelősek, ahol a szakma szerint szigorúbb ellenőrzésre lenne szükség - írja a Napi Gazdaság.

A feketegazdaság 20 százalékos arányával kalkulálva, az állam minimum 240 milliárd forint bevételtől esik el a kiskereskedelemben. Mindent összevetve a veszteség jóval nagyobb, hiszen a múlt évben 4000 milliárd forint forgalmat produkáló legális kereskedelem az áfa mellett nyereségadót, iparűzési adót és társadalombiztosítási járulékot fizet, míg a feketézők mindenféle adónemet megkerülnek - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A feketekereskedelem a 20 százalékos részaránnyal számolva tehát 800 milliárdos kiesést okoz a legális piacnak, ez három-négy kisebb üzletláncot működtető élelmiszer-kereskedő éves bruttó árbevételének felel meg.

A piacon jellemzően nem a fekete-foglalkoztatás erős, hanem a fekete árubeszerzés. A magas adók és a stagnáló forgalom sok kereskedőt a megélhetés miatt a szürkegazdaságba terel, de ezek jórészt lánchoz nem tartozó, független kisboltok, amelyek száma évről évre csökken. Azt nem lehet pontosan tudni, a megszűnők közül mennyi volt a tisztességes, és mennyi az ügyeskedő.

Az OKSZ tagjainak - a 800 milliárdos forgalomkiesés miatt is - jól felfogott érdeke, hogy minden lehetséges fórumon követeljék a feketepiacok minél gyorsabb visszaszorítását. A szervezet szerint a fekete-kereskedelem az ázsiai (kínai) piacokon a leggyakoribb, sajnálatos, hogy azokon rendszeres ellenőrzéssel sem lehet eredményt elérni.

Vámos György szerint a piacokat működtető vállalkozások felelősek a piaci kereskedőkért, a működtetőnek nyilvántartásba kellene vennie, melyik standon, ki dolgozik, mit értékesít, és van-e engedélye. Ezzel megszűnne az ellenőrzéskor rendszerint tapasztalt anonimitás, és a számozott standok mögött állók lenyomozhatóvá válnának.

Piaci elemzők szerint ezzel kiderülne az is, hogy az ázsiai piacok alkalmazottai majdhogynem éhbérért dolgoznak egy-egy tehetősebb kereskedőnek, akit hivatalosan képtelenség lebuktatni. Az OKSZ javaslata szerint szűkíteni kellene a piacok termékkínálatát is, például tiltani a kozmetikai szerek, a játékok és a műsoros hang-, illetve videohordozók értékesítését.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK