Nagy mozgás a kisebb papíroknál a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,60 pontos emelkedéssel, 29 893,54 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,18 százalékos erősödés. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi, enyhén negatív piaci hangulat szerdán érdemben nem befolyásolta a BÉT-en a kereskedést. A BUX 52,60 pontos emelkedéssel, 29 893,54 ponton zárt, míg a kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3410,59 pontra gyengült, ami 0,14 százalékos csökkenést jelent.

Szerdán összesen 35,9 milliárd forint értékben köttettek üzletek, ennek nagy részét a több mint 20 milliárdos forgalmat produkáló Mol adta. Az olajpapír csekély, 0,15 százalékos emelkedéssel 29 495 forinton zárta a kereskedést.

Jelentősnek mondható volt még az OTP-részvények forgalma, amelyek 8 milliárdos forgalomban 0,46 százalékkal 10 800 forintra drágultak. A Magyar Telekom 0,91 százalékos esést könyvelhetett el, 976 forintra, 1 milliárdos forgalom mellett.

A két gyógyszerpapír egyaránt erősödött: az Egis 0,88 százalékkal, 23 000 forintra, a Richter pedig 0,51 százalékkal, 38 330 forintra.

Antal Dénes, a Magyar Külkereskedelmi Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy a nagy papíroknál kevésbé, a kisebbeknél annál nagyobb mozgás volt a szerdai kereskedési napon. A kisebb papírok közül főként az Econet részvényeivel bonyolítottak le nagyobb forgalmat.

Ennek hátterében a társaság elnökének nyilatkozata állhat, amely szerint az idén 4 milliárd forintos árbevétel várható, továbbá hogy legkésőbb 2008 elejéig tőzsdére vinnék az Externetet. Az Econet 918 millió forint forgalomban 191 forintos árfolyamon zárt, ami 12 forinttal, 6,70 százalékkal magasabb a keddinél.