Veszélyben a Hankook állami támogatása

Vágólapra másolva!
Meg sem kapták, de máris megvonhatják a 26 milliárd forint állami támogatást a Hankook dunaújvárosi gyárától, ha a miniszterelnök is megbizonyosodik a súlyos munkajogi törvénysértésekről, legalábbis ebben bízik a dolgozókat képviselő szakszervezet - mondta az [origo]-nak Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének alelnöke (MVSZ), aki szerdán találkozik Gyurcsány Ferenccel.
Vágólapra másolva!

A Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség már vizsgálja, hogy a pünkösdi ünnepen behívott dolgozók miért nem kaptak túlórapénzt. Amennyiben találnak munkaügyi szabálytalanságot több tíz millió forintos bírságra számíthat a koreai cég vezetése. A vizsgálat eredményét jövő héten hozzák nyilvánosságra - mondta Németh István a felügyelőség vezetője.

Folyamatosan érkeznek a panaszok az MVSZ-hez a Hankook dunaújvárosi gyárában dolgozóktól - mondta az [origo]-nak Székely Tamás. De eddig senki sem orvosolta ezeket. A munkások még el sem kezdték a munkát mikor kiderült, hogy a munkaszerződések ellenére mégsem fizetnek az ingázóknak albérlet-támogatást.

A cég ugyan biztosít három munkásszállót, de nem fért el mindenki. A többség pedig Nyírbátorban, Szegeden és az ország távolabbi pontján lakik. Ugyancsak kifogásolható, hogy szinte valamennyi bérkifizetéssel gondok vannak.

A Veszprém megyéből naponta 6 órát utazóknak pedig úgynevezett kilométer-támogatás járna a munkához, de eddig azt sem fizettek Ahogy se a túlórát, se a munkaszüneti napokat nem fizették eddig ki. A munkaügyi felügyelők találtak olyan munkavállalót, akinek egy hónap alatt ötnél kevesebb pihenőnapja volt, és olyanokat is, akiknek folyamatosan 16 órát kellett dolgozniuk. A szakszervezet szerint ugyanakkor szabálytalanok az elbocsátások is, hiszen akiről kitudódik, hogy szakszervezeti tag, azonnal elküldik, még akkor is, ha a munkájával meg voltak elégedve.

Székely Tamás szerint az a gond, hogy a gyár koreai vezetése semmit sem tud ezekről a problémákról a nyelvismeret hiánya miatt. A koreai vezetés ugyanis se magyarul, se angolul nem tud olyan szinten, hogy tájékozódni tudjon a magyar médiából. A szakszervezet vezetője ezért ma személyesen találkozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, hogy tegye rendbe a munkaügyi problémákat.

Az MVSZ alelnöke közölte, hogy mivel a koreai cég még nem kapta meg a támogatást, akár meg is vonhatják tőle addig, amíg nem rendezi a munkaügyi kihágásokat, és nem fizeti ki a túlórapénzeket. Mindezekről a problémákról a Hankook álláspontját is szerettük volna megtudni, de sajnos nem is vették fel a telefont többszöri próbálkozás után sem.

Az MSZOSZ szerdai budapesti rendezvényén nagy taps fogadta, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arról beszélt, hogy a Munka törvénykönyvével ellentétes gyakorlatot folytató munkáltatók erőteljes szankciókra, az állami támogatások megvonására számíthatnak.