Sok OTP-ügyfél kaphat vissza pénzt

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Verseny Hivatal (GVH) arra kötelezi az OTP-t, hogy több tízezer ügyfelének fizesse vissza a pénzét. Ennek oka, hogy az OTP a személyi kölcsönök végtörlesztési díját 2005 augusztusában, a szerződéses futamidő során egyoldalúan, a szerződéskötéskor rögzítetthez képest jelentősen megemelte a hivatal szerint.
Vágólapra másolva!

A forint alapú konstrukciónál ez például azt jelentette, hogy a szerződés megkötésekor ismert 5000 forintról 35 000 forintra emelkedett az összeg, amelyet a futamidő előtt törleszteni szándékozó személyeknek fizetniük kellett.

Az OTP, vitatva a jogsértést, költségeinek megemelkedésére, a korábbi díjátalány, azaz nem költségalapú jellegére, továbbá az ágazati szabályozás betartására hivatkozott. Mindazonáltal, a GVH által végzett vizsgálat következtetéseit megismerve az OTP a következőket vállalta: 2008. január 1-től a szerződési feltételek változása esetére a bank vállalja, hogy az e-mail címmel rendelkező ügyfelei részére e-mailben, többi ügyfelének levélben díjmentesen tájékoztatást küld.

Ugyanakkor válllja még, hogy a 2005. július 31-e előtt személyi kölcsön szerződést kötött ügyfelek közül azoknak, akik 35 000 forint előtörlesztési díj megfizetése mellett éltek az előtörlesztés lehetőségével visszatérít 15 000 forintot, akik eddig nem teljesítettek előtörlesztést, azoknak felajánlja, hogy 30 napon belül 20 000 forint összegű díj megfizetése mellett teljesíthetnek előtörlesztést.

Az egyoldalú díjváltoztatás miatt többet fizetni kényszerülő ügyfelek, a vállalás nyomán a különbözet nem csekély hányadát visszakapják, méghozzá gyors és egyszerű eljárást követően. Harmadikként arra is tekintettel volt a GVH, hogy a fogyasztókat védeni hivatott banki ágazati szabályozást tiszteletben tartva járt el az OTP.

A visszafizetés több tízezer, míg a kedvezményes előtörlesztés lehetősége potenciálisan két-háromszázezer ügyfelet érint. A GVH várakozásai szerint e kötelezettségvállalást elfogadó végzés minden bizonnyal példaértékű lesz a piac többi szereplője számára.