Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium kárpótolná azokat, akik 1998-ban magán-nyugdíjpénztári tagok lettek és jobban jártak volna, ha az állami rendszerben maradnak. Körülbelül 150 ezer emberről van szó - írja a Népszabadság. A PM sajtóosztályán az [origo]-nak azt mondták nincs állásfoglalásuk az ügyben.
Vágólapra másolva!

A 1997-es nyugdíjtörvény elfogadása után megalakult magánpénztárakról akkoriban még nem lehetett tudni, hogy milyen hozamokat képesek elérni, de sokan, a többször megbízhatatlannak és fenntarthatatlannak titulált állami rendszer helyett mégis az előbbit választották.

A nyugdíjpénztárak megalakulásuk óta többnyire az inflációt némileg meghaladó hozamot értek el, a törvény pedig máig korlátozza a kockázatosabb, ám nagyobb hozamú pénztári befektetéseket. Eközben - 2000-től - az állami nyugdíjrendszerben a jelentős nyugdíjemelések mellett 2003-tól bevezették a 13. havi nyugdíjat, amivel az állami nyugdíj nehezen behozható előnyt szerzett a magán-nyugdíjpénztári járulékkal szemben. Így a váltásnak lettek vesztesei, különösen sokan a rendvédelmi szervek, illetve a honvédség dolgozói között, akik a szolgálati idő alapján viszonylag fiatalon mehetnek nyugdíjba. Közülük sokaknak ajánlották fel tíz éve az átlépést a magánpénztári rendszerbe - ők így most 10-15 százalékkal kisebb nyugdíjra lesznek jogosultak.

A PM szeretné kárpótolni azokat, akik veszítenek a magánpénztári tagsággal. A Népszabadásg úgy tudja, vagy az állami rendszerbe történő visszalépés lehetőségét kívánják szélesíteni, vagy nyugdíj-kiegészítéssel oldanák meg a problémát.

A hatályos jogszabály szerint azok, akik a nyugdíjjogosultság megszerzésekor még nem töltöttek el tíz évet pénztári tagként, és 2012. december 31. előtt mennek nyugdíjba - illetve a várható pénztári járadékuk nem érné el az állami nyugdíj 25 százalékát -, eddig is visszaléphettek az állam által finanszírozott rendszerbe. A jövő évtől viszont, a reform indulásakor belépett pénztártagok elérik a tízéves tagságot, ezért már nem léphetnek vissza, hiába éri őket veszteség. A minisztériumban ezért sürgetik a lap információi szerint a probléma rendezését, azt azonban az érintettek cáfolják. Döntés még nincs - írja a Népszabadság is.