Az OTP húzta fel a BUX-ot

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,67 pontos emelkedéssel, 29 265,84 ponton zárt hétfőn. A pénteki záróértékhez képest ez 0,32 százalékos erősödés.
Vágólapra másolva!

Kovács Balázs, az OTP üzletkötője elmondta, hogy a BUX a nap folyamán stabil maradt. A kereskedés alakulását a Mol papírok iránt érdeklődő befektetők várakozó álláspontja határozta továbbra is meg - tette hozzá. Az üzletkötő szerint a befektetők új fejleményt gyanítanak az olajtársaság tulajdonosi struktúrájának alakulását illetően.

Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,13 százalékkal 10 700 forintra erősödött, 11,7 milliárd forint értékben kötöttek rá üzleteket. A bankpapír soha nem látott szinteken mozgott a nap folyamán, 10 739 forinton is kereskedtek vele.

A Mol-részvények ára nem változott az előző napi záráshoz képest. A papír ismét 27 850 forinton zárt, forgalma 18,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom-papírok 0,5 milliárd forintos forgalommal 7 forinttal, 0,71 százalékkal gyengültek, 976 forinton zárták a kereskedést.

A Richter-részvények 38 500 forinton zártak, ami az előző napi záróárhoz képest 20 forintos, 0,05 százalékos erősödés. A papír forgalma 3,6 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények ármozgását tükröző BUMIX 17,17 ponttal, 0,51 százalékkal erősödött, 3393,04 ponton zárt.

[origo]/MTI