Egymillióra bírságolta a GVH az OTP-t

Vágólapra másolva!
Egymillió forintra bírságolta az OTP Bank Nyrt.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a fogyasztók megtévesztéséért. A pénzintézet szórólapjain és az internetes oldalán megjelent hirdetésekkel szemben a bankon kívüli átutalások fejében is díjat szedett ügyfeleitől. A határozat nem jogerős, az OTP fellebbez a döntés ellen.
Vágólapra másolva!

A pénzintézet Lakossági Elektronikus Számlacsomagja a bank üzletszabályzata szerint 2006. december 31-ig valamennyi utalás ingyenes volt. Jóllehet január elsejétől a bankon kívüli rendszeres átutalás díja 100 forintra nőtt, az OTP szórólapjain és internetes oldalán a fogyasztók ezt követően is olyan tájékoztatást kaptak, hogy a számláról elektronikus úton korlátlan számú, díjmentes forintátutalási megbízás kezdeményezhető, s az állandó, illetve a szolgáltatói beszedési megbízásokért sem kell fizetni.

A GVH a bírság összegének megállapításakor a jogsértő szórólapok költségből indult ki.

A GVH álláspontja szerint akkor is jogsértő a tájékoztatás, ha utóbb mód van a teljes körű valós információk megismerésére. Az üzleti-piaci folyamatok igen lényeges mozzanata a kölcsönös kapcsolatfelvétel. Ha pedig a kapcsolatfelvétel alapja, elindítója egy jogsértő, megtévesztő tájékoztatás, akkor egyértelmű, hogy a további informálódás nem küszöböli ki a jogsértést.

Az OTP álláspontja szerint azonban megalapozatlan a fogyasztók megtévesztésének megállapítása. Álláspontjuk szerint egy szórólap a figyelemfelhívás eszköze és nem a teljes körű és részletes ügyfél-tájékoztatást szolgálja, egyben a szerződés létrehozását megalapozó fogyasztói döntés sem a reklám alapján születik. A bank hirdetményeiben tette közzé a ténylegesen alkalmazott kondíciókat.

A határozat nem jogerős, az OTP Bank élni kíván jogorvoslati lehetőségvel.