Enyhe emelkedéssel zárt a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,20 pontos emelkedéssel, 29 408,95 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záróértékhez képest ez 0,35 százalékos emelkedés. A vezető részvények mindegyike erősödött.
Vágólapra másolva!

A BÉT-en 38,3 milliárd forint értékben kötöttek üzletet. A forgalom jelentős részét még mindig a Mol-papírok adták, amelyek forgalma azonban elmaradt az elmúlt napokétól, ám így is közel 23 milliárd forint volt.

A társaság képviselőjének nyilatkozata alapján a Mol a hétvégén tulajdonosi megfeleltetést kért a Kelertől, amely adatok szerint június végén az OMV továbbra is 10 százalékkal rendelkezik a cégben. A BA-CA-nál mint letétkezelőnél 5,5 százalék van, de a pakett tulajdonosáról egyelőre nincs információ - mondta Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője.

A Mol papírjai szerdán 0,19 százalékos, 55 forintos növekedéssel 28 655 forinton zárták a kereskedést.

Az OTP papírjainak árfolyama közel 5 milliárdos forgalom mellett 0,06 százalékkal, 6 forinttal emelkedett, a bank részvényei 10 648 forinton zártak kedden.

Az MTelekom részvényei 1,54 százalékot, 15 forintot erősödve 990 forintot értek nap végén.

A gyógyszeripari papírok erősödtek a keddi kereskedés során. A Richter 50 forintos, 0,18 százalékos növekedéssel 37 450 forinton zárt, míg az Egis részvényei komolyabb, 440 forintos, 1,9 százalékos emelkedéssel 23 540 forinton zárták a kereskedést.