A Gazprom újabb vásárláson töri a fejét

Vágólapra másolva!
Orosz lapértesülés szerint a Gazprom orosz állami gázipari mamutcég meg akarja vásárolni az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi Kft. (Emfesz) részvényeinek ötven százalékát. Az Emfesz a legnagyobb hazai gázipari szabadpiaci szereplő, a Dmitro Firtas által birtokolt, ciprusi bejegyzésű Mabofi Holdings Ltd. tulajdona.
Vágólapra másolva!

A Kommerszant című orosz gazdasági napilap értesülései szerint a Gazprom és Firtas között már meg is kezdődtek a tárgyalások az Emfeszről, de a Firtas egyelőre csak arra hajlandó, hogy a részvények 50 százalékát a RosUkrEnergo kereskedőcégnek adja el. A svájci bejegyzésű RosUkrEnergóból a részvények 50-50 százalékát a Gazprom és az osztrák Centragas holding birtokolja, utóbbi a Firtas és üzlettársa, a szintén ukrán Ivan Furszin 100 százalékos tulajdona.

Az újság az ügylet kapcsán rámutat: a Gazpromnak nem ez az első kísérlete arra, hogy betörjön a magyarországi piacra. Az orosz monopolcég tavaly keretmegállapodást írt alá az E.ON német energetikai konszernnel, s ennek értelmében az E.ON az északnyugat-szibériai Juzsno-Russzkoje koncessziójával rendelkező Severneftegazprom 25 százalék mínusz egy részvénye fejében kisebbségi paketteket ad át a Gazpromnak magyarországi leányvállalataiból (E.ON Földgáz Storage, E.ON Földgáz Trade, E.ON Hungaria). A Gazprom azonban felül akarja vizsgálni a részvénycserés ügyletet, és a tárgyalások akár meg is szakadhatnak, ha az E.ON nem fogadja el az új feltételeket.

Makszim Sein elemző szerint az Emfesz Kft. megvásárlásával a Gazprom megvetheti a lábát a magyar piacon az E.ON nélkül is. Alekszandr Kuznyecov úgy véli, hogy az Emfeszbe való bevásárlás révén az orosz gázipari cég csökkentheti az országkockázatot, közvetlenül eljut a végfelhasználókhoz, és növekedhet profitja. Petőfi János, a Magyarországra földgázt szállító Magyar GT vezérigazgatója 350-400 millió dollárra becsüli az Emfesz 50 százalékos részvénypakettjének értékét.

A Vedomosztyi című orosz gazdasági napilap kedden azt írta, hogy Marija Firtas, Dmitro Firtas volt felesége bíróságon támadta meg a válásuk részleteit rögzítő 2006 januári megállapodást. A közös megegyezésen alapuló egyezség értelmében Marija 36 millió dollárt, három lakást, három parkolóhelyet és egy autót kapott, minden egyéb a férjéé lett. Marija Firtas új megállapodást akar: Firtas 3-6 milliárd dolláros vagyonának felére tart igényt. Jogászok szerint nem túlságosan jók a volt feleség esélyei az osztrák bíróságon.