Rekordforgalom júniusban a tőzsdén

Vágólapra másolva!
Júniusban rekordszintet ért el az azonnali piac forgalma. Főképp a Mol piacán zajló tranzakcióknak köszönhetően a forgalom elérte a 2155 milliárd forintot - olvasható a portfolio.hu oldalon. A Mol sajátrészvény-vásárlásai miatt az ING bonyolította le a legnagyobb, közel 367 milliárdos forgalmat, amely az elmúlt hónap teljes forgalmának 17 százalékát tette ki.
Vágólapra másolva!

A tavalyi év azonos időszakához képest 80 százalékkal magasabb forgalmat bonyolítottak le a brókertársaságok az azonnali piacon, melyek közül a múlt hónapban a kilencedik helyen álló ING lépett fel a dobogó első fokára, hátrébb állítva az év eddigi időszakában mindig első helyen álló KBC-t. Az ING közel 370 milliárd forintos forgalmának jelentős részét a Mol-vételek adták.

A második helyre szorult KBC-nek a múlt hónaphoz képest 15 százalékkal nőtt a forgalma. A harmadik helyre ezúttal az eddigi második helyet elfoglaló Erste került, 14,5 százalékos piaci részesedéssel.

Az őket követő 4-5-6. helyezett már csak 8 százalék körüli részesedést tudhatott magáénak a teljes forgalomból, ami jelentős változásnak tekinthető az előző havi 10 százalék feletti arányhoz képest. A negyedik és ötödik helyre ismét az Unicredit-Concorde páros érkezett, amelyek hónapok óta közel azonos eredményeket érnek el.