Hitelt már akár a drogériából is

Vágólapra másolva!
Németországban több pénzintézet újabban úgy igyekszik bővíteni ügyfélkörét, hogy hiteleit vagy épp a nyugdíjbiztosítást drogériákban kínálja a vásárlóknak. A fogyasztóvédők azonban hiányolják a tanácsadást, és a könnyen megszerezhető hitelek szerintük csapdába ejtik a vevőket.
Vágólapra másolva!

A kávé mellett akár egy lakossági gyorshitelt is hazavihet magával a német vásárló a Tchibótól. Az eredetileg kávékereskedéssel foglalkozó hamburgi cég üzleteiben és internetes oldalán már nem csak háztartási árucikkeket és ruhaneműt, valamint mobiltelefon-előfizetést forgalmaz, hanem pénzügyi termékeket is, annyira nem is rossz feltételekkel. A vásárlók például lakossági folyószámlát nyithatnak a Tchibóval szerződő banknál, a HVB-nél - olvasható a Népszabadságban.

Németországban egyre több pénzügyi szolgáltató keres magának partnereket a kiskereskedelemben abban a reményben, hogy új értékesítési lehetőségekhez juthat. A Magyarországon is jelen lévő Rossmann drogérialánc németországi hálózataiban a kozmetikai cikkek és vegyiáruk mellett újabban a Deutsche Bank pénzügyi termékei is megvásárolhatók. A vezető német pénzintézet szerint merőben új stratégiáról van szó.

A bank és a drogéria szerint a mai fogyasztói társadalomban a hitel éppen olyan egyszerűen megvásárolható termék, mint egy tusfürdő, a fogyasztóvédők azonban teljesen más állásponton vannak. Szerintük ez az új jelenség fokozza annak az esélyét, hogy az egyébként is nagy arányban eladósodott németek adósságcsapdába essenek a tanácsadás nélkül felvett kölcsönökkel. A hiteleiket visszafizetni képtelenek száma 2007 első negyedévében csaknem 22 százalékkal nőtt 2006 hasonló időszakához képest.

A fogyasztóvédők azt is kifogásolják, hogy a "vegyesbolti" hitel és a pénzügyi termékek részletei átláthatatlanok: a Rossmann-nál 12 hónapra felvett ezereurós Deutsche Bank-hitel kamata 4,9 százaléktól indul, a felső határt azonban nem jelzik.

A Németországban jelen levő külföldi bankok is ráálltak az új értékesítési pályára. A Royal Bank of Scotlandtól, a Tchibón keresztül akár 50 ezer eurós hitelt is fel lehet venni - méghozzá 6,4 százalékos éves kamatra. Sőt az ügyfél akár kiegészítő nyugdíjbiztosítást is köthet: Németországban a korábbi szociáldemokrata munkaügyi miniszter, Walter Riester után csak Riester-nyugdíjnak hívott öngondoskodási-megtakarítási termékeket a Tchibo szintén készleten tartja.

Magyarországon vonatjegyet lehetett kapni a Rossmann drogériahálózat üzleteiben. A vonatjegyeket a MÁV tavalyi akciójában 799 forintos egységáron adták a drogériákban, egy hónap alatt 122,3 ezer darab kelt el belőlük. Az akció azonban csak félsiker volt: míg a Rossmann 11 milliós bevételre tett szert belőle - a jegyeket a hálózat 710 forintért vásárolta a MÁV-tól -, a vasúttársaság valószínűleg inkább veszített a dolgon.