A Gazprom nem enged az EU-nyomásnak

Vágólapra másolva!
Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója visszautasította az Európai Bizottság (EB) figyelmeztetését, hogy az uniós versenyszabályok miatt, előbb-utóbb kénytelen lesz eladni részesedését a Balti-tenger alatt építendő Északi Áramlatban - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Burkoltan megfenyegette a bizottságot az orosz energetikai óriás vezére, figyelmeztetve: a nyugat-európai fogyasztók 2010-re várják az Északi Áramlaton érkező, általuk már megvett gázt. Azt tanácsoljuk az EB-nek, gondosan tanulmányozzák, hogy a projekt esetleges akadályoztatása, milyen hatással lesz az európai piaci árakra - nyilatkozta a Kommerszantnak.

Visszautasította azokat a vádakat is, hogy az Eni SpA-val tervezett, a Fekete-tenger alatt futó Déli Áramlat nevű gázvezeték a Nabucco megbuktatását célozná. Ha a Nabucco-projekt gazdaságilag ésszerű, stabil igény van az általa szállított gázra és rendelkezik megfelelő nyersanyagforrással, akkor semmi sem akadályozhatja meg a létrejöttét - mondta Miller, aki hozzátette, hogy a jövőben esetleg a Gazprom is részt vehetne a vállalkozásban. Ennek a lehetősége már korábban is felmerült, mert a projektgazda öt nemzeti olajvállalat állítólag attól tart, hogy a Kaszpi-tengeri és az azeri gáz nem lesz elegendő, és miután az iráni gázvásárlást az amerikaiak határozottan ellenzik, esetleg orosz gázzal pótolnák a hiányt.

A pénteki eredményadatok szerint a Gazprom 2006-ban duplájára, 636,461 milliárd rubelre (24,63 milliárd dollár) növelte nyereségét, az árbevétel 1380 milliárdról 2152 milliárd rubelre emelkedett. Bejelentették, hogy fokozni kívánják jelenlétüket a francia, a német, a belga, a holland és az ír villamosenergia-piacon.