Újabb 30 vonatot vesz a MÁV a Stadlertől

Vágólapra másolva!
A korábban megrendelt 30 motorvonat közül már jár néhány a magyar vasúton, az első adag jövő tavaszig áll forgalomba. A társaság most újabb vonatokat vásárol a svájci cégtől, így a Stadler nagyobb gyártókapacitást telepíthet Magyarországra.
Vágólapra másolva!

A MÁV igazgatósága jóváhagyta újabb 30 Flirt-motorvonat beszerzését a Stadlertől. A Népszabadságnál úgy tudják: a vásárláshoz szükséges alapítói határozat hamarosan megszülethet - korábban a gazdasági miniszter már felhatalmazást adott a beszerzés finanszírozásához szükséges tender kiírására. Az újabb vonatok összesen, mintegy 35-36 milliárd forintba kerülnek majd. A MÁV egyébként kedden azt is közölte: hamarosan beadják új személyszállítási cégük, a MÁV Start Zrt. vasúti működési engedély iránti kérelmét, amelyet a múltkor elutasított a Magyar Vasúti Hivatal.

Amint arról az [origo] korábban beszámolt, a Stadler Rail Group tavaly decemberben erősítette meg magyarországi gyárépítési szándékát. Az első 30 megrendelt vonaton túl, a MÁV-val kötött szerződés további 30 vonatra szóló opciót tartalmazott. A társaság korábbi álláspontja szerint abban az esetben kezdené meg az összeszerelő üzem építését, ha a MÁV élne az opcióval. Ez most megtörtént.

Az indoklás szerint a Stadler Magyarországot a kelet-közép-európai térség stratégiai jelentőségű piacának tartja. A fejlett infrastruktúrának, a régió képzett munkaerejének, a főváros közelségének és a Stadler pusztaszabolcsi karbantartó bázisa kínálta szinergiáknak köszönhetően a cég "komoly lehetőséget lát arra, hogy az új beruházást a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatallal való stratégiai együttműködés keretében valósítsa meg".