Idén 9,5 százalék marad a diákhitel kamata

Vágólapra másolva!
Nem változik a diákhitel kamata és a felvehető összeg sem a 2007/2008-as tanév első félévében - közölte a Diákhitel Központ (DK) Zrt. szerdán. A kamat mértéke így 2007. december 31-éig a DK igazgatóságának döntése szerint továbbra is évi 9,5 százalék lesz.
Vágólapra másolva!

A választható hitelösszeg pedig továbbra is havi 30 ezer, 25 ezer, 21 ezer és 15 ezer forint, ami szemeszterenként legfeljebb 150 ezer forintot jelent. Csak a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók kérhetnek ennél többet, havi 40 ezer forintot, szemeszterenként 200 ezer forintot.

Az új tanévben, a fejlesztési részhozzájárulás (FER) közelgő bevezetésével várhatóan megnövekedő igényléseket a Diákhitel Központ továbbra is késedelem nélkül fogja teljesíteni - hangsúlyozza a társaság sajtóközleménye.

A hallgatói hitelrendszer nonprofit elven, önköltségi alapon működik. Az állami tulajdonú DK az állam segítségével kedvező feltételekkel tud hitelhez jutni, s abból biztosítja a hallgatói kölcsönök forrásszükségletét. Az így létrejött önfenntartó, önfinanszírozó rendszer nem terheli a költségvetést, ugyanakkor a banki hiteleknél jóval kedvezőbb feltételeket kínál a felsőoktatásban tanulók számára.

A felvehető kölcsönösszeg megállapításánál döntő szempont az önfenntartó, önfinanszírozó rendszer fenntarthatósága, amely a kölcsön alacsony kockázatú, az ügyfelek szempontjából biztonságos visszafizethetőségén alapszik. Gazdasági számítások, előrejelzések és becslések szerint az ügyfelek jövőbeni várható teherviselő képessége jelenleg nem indokolja a kölcsönösszeg változtatását - közölte a társaság.

A diákhitel kamata az önköltségi működtetés érdekében - jogszabályi előírás alapján - három elemből tevődik össze, ezek: a korábbi időszak átlagos forrásköltsége, a működési, működtetési költség és a kockázati prémium.

Az utóbbi időben növekedtek ugyan a piaci kamatok, de a DK tájékoztatása szerint a társaság forrásbevonási stratégiájának köszönhetően ez nem növelte jelentős mértékben a diákhitel forrásköltségét, amely 6,45 százalék. Főként a kedvező visszafizetési mutatóknak köszönhetően jelentősen csökkent viszont a független kockázatbecslő által meghatározott kockázati prémium mértéke, amely így 1,6 százalék. A működési, működtetési költség kamatban szereplő mértéke pedig 1,45 százalék, a magyar diákhitelezés története során először fedezheti teljes mértékben az év során keletkező összes költséget. Így idén már valószínűleg nem lesz szükség a kezdeti évekre jellemző költségelhatárolásra, és jövőre már megkezdődhet a korábbi évek elhatárolásainak felszámolása is a társaság szerint.

A 2006/2007-es tanévben a 23 815 új igénylővel együtt 95 020 felsőoktatásban tanuló diáknak, összesen 24,425 milliárd forint hitelt nyújtott a DK. A diákhitel 2001-es indulása óta pedig összesen 234 155-en éltek a lehetőséggel, a számukra kifizetett összeg megközelítette a 132 milliárd forintot. Az indulás óta már több mint 27 ezren visszafizették teljes adósságukat. Jelenleg 85 ezren kötelezettek törlesztésre, a tartósan nem fizetők aránya alacsony, három százalék körüli.

A DK idén mintegy 25 ezer új hiteligénylőre számít, így ügyfeleinek száma az év végére meghaladhatja a 255 ezer főt a társaság éves jelentése szerint. A DK által kezelt hitel- és kötvényportfólió nagysága az év végére várhatóan eléri majd a 152 milliárd forintot, megközelítőleg 25 milliárd forinttal nő idén.