Újabb orosz bankokat vehet az OTP

Vágólapra másolva!
Elfogadták a részvényenkénti 145 forintos osztalékot az OTP tulajdonosai, a cég éves rendes közgyűlésén. Csányi a részvényeseknek azt is bejelentette, hogy 2007-ben is vehetnek újabb bankot Oroszországban, míg 2008-ban egy új piacra is beléphetnek. Csányi beszélt arról is, hogy az OTP kapitalizációja már elérte a 11 milliárd eurót, amivel Európa 50 legnagyobb bankja között vannak. 
Vágólapra másolva!

A 2007-es év elsősorban a konszolidáció éve lesz, de kisebb bank megvásárlását nem zárják ki elsősorban Oroszországban - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. Csányi hozzátette: 2008-ban már egy új országban is vehetnek bankot, és vannak is erre elképzeléseik, jelenleg 2-3 új célországon gondolkodnak, konkrétumokat azonban nem árult el. Az elkövetkező másfél évben 2-3 olyan kisebb regionális orosz bankot akarnak venni, amelynek 20-40 fiókja van. A céljuk ezekkel az, hogy a jelzáloghiteleket szélesebb körben tudják értékesíteni. Ezek értéke pár tízmillió dollár lehet, így nem okoz finanszírozási problémát az OTP-nek. Részvény-hígulásra csak egy jóval nagyobb bank esetén lenne szükség.

A 2007-es évtől új szakaszba lép az OTP-csoport, mert valódi integrált vállalatként kell egy nagyot tovább lépni - mondta Urbán László, a cég vezérigazgató-helyettese. Ugyanakkor a magyarországi külső feltételek Urbán szerint továbbra sem kedvezőek. Egyrészt 9 százalékon tetőzik az inflációs, és az éves átlagos árnövekedés üteme sem csökken 7 százalék alá.

Összességében tehát sem az ügyfelek pénzügyi pozíciói, sem a növekedési kilátások sem túl fényesek. Nemzetközi összehasonlításban különösen aggasztó, hogy a növekedés tartósan elmaradhat az elkövetkező években a régió átlagától.

A külföldi leányvállalatokban viszont jóval nagyobb lehetőségek vannak, ami azt mutatja, hogy az OTP nagyon jókor vásárolt leánycégeket (tavaly 5 bankot vett külföldön az OTP). Így a lassabb magyar növekedést külföldön tudja pótolni az OTP, így tartva fenn az elmúlt évek dinamikus bővülését. Ezt jól mutatja, hogy a várható mérlegfőösszeg növekedés mintegy felét a külföldi leánycégek adják majd, amelyek közel 900 milliárd forinttal 3500 milliárd forintos mérlegfőösszegre emelkedhetnek.

Urbán hozzátette: az idén az OTP Nyrt. várhatóan 9 százalékkal emeli profitját, míg a leányvállalatoktól 150 százalékos emelkedést várnak el. A tervek szerint egyébként 2010-re a leányvállalatok már a nettó profit felét adják majd, a 2007-es évi tervezett 27 százalék helyett.

Rendkívül kedvezőtlen gazdasági körülmények között kellett 2006-ban az OTP-csoportnak működni - ezzel kezdte a 2006-os évet lezáró éves közgyűlést Csányi Sándor, aki a rossz külső feltételek között említette, hogy Magyarországon volt az unió legmagasabb költségvetési hiánya, a környező országok közül egyedül a magyar kockázati besorolás romlott, és az euró árfolyama is széles sávban, 283 és 253 forint között ingadozott. A megszorítások hatása pedig már 2006 negyedik negyedévében jelentkezett. Mindezek hatására komoly verseny alakult ki a magyar bankok között, aminek következménye volt, hogy a kamatrés jelentősen csökkent. Sok esetben kellett ugyanis akciós betétekkel a piacra lépni. Csányi az éves gyorsjelentés értékelése után megismételte, hogy a tavalyi év egyik legnagyobb hibája az volt, hogy nem léptek időben a betéti kamat bevezetésével, így komoly piaci részesedést vesztettek a befektetési alapok piacán.

Az OTP jó teljesítményét mutatja azonban Csányi szerint, hogy a cég részvényeinek értéke tovább nőtt, és csütörtöki történelmi csúcsot jelentő 9700 forintos árfolyammal számolva a cég értéke 11 milliárd euró is volt. Ezzel pedig az OTP-csoport Európa 50 legnagyobb bankja között van.

Amennyiben lesz több-biztosítós modell a magyar egészségügyben, akkor az OTP be fog lépni erre a piacra - mondta el egy kis részvényes kérdésére Csányi Sándor. Csányi ezzel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg még az egész szabályozás egy nagy fekete lyuk számukra, de nem hiszi 2-3 egészségbiztosítónál több megélne a magyar piacon.

Az OTP Bank a tavalyi évben elért 186,19 milliárd forintos nettó profitjából 40 milliárd forintot fizet ki osztalékként. A közgyűlés ugyanis jóváhagyta az igazgatóság javaslatát, a tavalyi mérleggel együtt. Ez részvényenként 145 forintot jelent.

Az OTP közgyűlésén a részvényesek 37,8 százaléka jelent meg, így az elmúlt évekhez hasonlóan csak a második megismételt részvényesi találkozó volt határozatképes.