Visszahívták a biztost a MÁV Biztosítótól

Vágólapra másolva!
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete április 20-ai hatállyal visszahívta a MÁV Általános Biztosító Egyesülethez kirendelt felügyeleti biztost - derül ki a felügyelet határozatából.
Vágólapra másolva!

A felügyeleti biztos visszahívásával az egyesület vezetője a számvitelről szóló törvényben, az egyesülési jogról szóló törvényben és az alapszabályban rögzített feladatát, cégjegyzési jogát ismét gyakorolhatja.

A pénzügyi hatóság egyúttal kötelezte a biztosítóegyesületet arra, hogy a felügyeletre április 18-án benyújtott intézkedési tervét az abban foglalt ütemezés szerint hajtsa végre s a megtett intézkedésekről havonta nyújtson tájékoztatást.

A felügyelet 2006. november 30-án, 180 napra rendelte ki a biztost annak érdekében, hogy az egyesület a nyilvántartási rendszerében korábban megállapított jogszabálysértéseket maradéktalanul megszüntesse (a biztos korábban is visszahívható volt, ha a feladatok korábban teljesülnek).

A pénzügyi hatóság tavaly az egyesület kötelező gépjármű felelősségbiztosítási tevékenységét is felfüggesztette június 2-ától november 30-áig, hogy a további állománynövekedés ne rójon újabb terheket rá, miközben nyilvántartási rendszerét a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások megnövekedett állományának kezeléséhez szükséges szintre fejleszti.