OBI épül Sopronban

Vágólapra másolva!
Sopronban épül az OBI áruházlánc 20. egysége. Az év végén megnyíló áruháztól az első teljes évben 1,4 milliárd forintos forgalomra számítanak - mondta a szerdai alapkőletétel alkalmából Reiter László, az OBI magyarországi vezetője.
Vágólapra másolva!

Az április 30-ával záruló gazdasági évet a vezető sikeresnek minősítette, mondván, a növekedés az előzetes számítások szerint 16-17 százalékos lesz. Tavaly az áruházlánc árbevétele 47,5 milliárd forintot tett ki.

A soproni áruház több mint 8700 négyzetméteren épül, ezen belül több mint háromezer négyzetméteres kertészet is helyet kap. Sopronban 70-80 alkalmazottat foglalkoztatnak majd, de valamennyien nem teljes munkaidőben fognak tevékenykedni.

Mint a lánc többi egységében, a soproniban is 300-320 millió forintos árukészlettel várják majd a vásárlókat.

Az OBI-hálózat tovább bővül: a szekszárdi és a soproni áruház után a következő egység helyszíne Nyíregyháza lesz.