Nem lesz adócsökkentés Magyarországon

Vágólapra másolva!
Belátható időn belül nem lehet radikális adócsökkentéssel számolni Magyarországon - szögezte le a Die Presse csütörtöki számában Veres János pénzügyminiszter, aki szerint ennek megvalósíthatatlanságát mára a jobboldali konzervatív ellenzék is belátta.
Vágólapra másolva!

Az idei évre jósolt, 2, 2 százalékos gazdasági növekedés 1, 5 százalékpontos lassulást jelent, de ez a kormány takarékossági intézkedéseinek kényszerű következménye - mondta Veres a konzervatív osztrák napilapnak.

Arra a kérdésre, hogyan történhetett, hogy a néhány éve még élenjáró Magyarország ma hátul kullog az új EU-tagok között, Veres azzal válaszolt: sok kelet-közép-európai országban azért gyorsabb a növekedés, mert például Szlovákia vagy Románia azon a szinten állnak, ahol Magyarország tíz évvel ezelőtt, és ezekben az országokban a nagy befektetések és privatizációk csak az elmúlt években zajlottak le.

A kormány 2008-ra, több mint háromszázalékos növekedést vár, 2009-ben és 2010-ben pedig a növekedés előreláthatólag ismét 4 százalék körül lesz. Magyarország versenyképessége hosszú távon, a pénzügyminiszter szerint egyrészt a magas államháztartási hiány csökkentésével, másrészt a kutatás előmozdításával és az infrastruktúra kiépítésével biztosítható.

Az Európai Unióban legmagasabbnak számító, 10 százalék körüli magyar államháztartási deficitet Veres egyrészt azzal magyarázta, hogy választási években mindig felszökik a hiány, másrészt azzal, hogy 2000 óta a reálbérek és a nyugdíjak a bruttó hazai termék, a GDP növekedésénél gyorsabban emelkedtek.

A hiány egyik oka a Medgyessy-kormány által 2002-ben elhatározott jóléti intézkedéssorozat, az állami szektorban végrehajtott 50 százalékos béremelés volt, ami ugyan a kormány meggyőződése szerint igazságos lépés volt, de az ország gazdasági teljesítménye nem tette lehetővé. A deficit Veres szerint arra is visszavezethető, hogy 2002 és 2006 között az állami bevételek a GDP 37,9 százalékáról 36,5 százalékára csökkentek, miközben növekedtek a kiadások.

A hiány csökkentése céljából a kormány mérsékelni akarja az állami kiadásokat és növelni a bevételeket, mondta Veres. Idén a bevételnövekedésnek a kiadáscsökkentéshez viszonyítva el kell érnie az egyharmad-kétharmad, 2008-ban és 2009-ben pedig az egyötöd-négyötöd arányt. Ez csakis az egészségügy, oktatás, a központi államigazgatás és a nyugdíjrendszer reformja révén érhető el.

Ezenkívül a kormány átalakította az ártámogatások rendszerét, ez érintette a gázár-támogatásokat, a gyógyszereket, a tömegközlekedést. Komoly tételekről van szó, az állami ártámogatások összege ugyanis mintegy 700 milliárd forintra tehető.

A jelenleg a GDP 67-68 százalékára rúgó államadósság nem fog 60 százalék alá mérséklődni. A kormány nagyon elővigyázatos, és ezért nem tűz ki céldátumot az euró bevezetésére, a leghamarabb 2011-ben lehetne bevezetni - mondta a Die Presse-interjúban Veres János pénzügyminiszter.