Ezrek leépítésével dollármilliárdokat spórol a Citigroup

Vágólapra másolva!
Szerdán 17 ezres létszámcsökkentést jelentett be az amerikai Citigroup, amely a világ legnagyobb vállalata volt tavaly a Forbes magazin összeállítása szerint. 2009-ig mintegy 4,6 milliárd dollárt akar megtakarítani költségcsökkentési programjával a cég. Az idei megtakarítás 2,1 milliárd dollár lenne.
Vágólapra másolva!

Ez a jelenlegi, 327 ezres létszámhoz képest mintegy 5,5 százalékos csökkentés, amellyel évente egymilliárd dollárt takarítana meg a legnagyobb amerikai pénzügyi szolgáltató. A cég különösen az irányítási kiadásokon akar megtakarítani, karcsúsítják a konszern vezetését a felsőtől az alsó szintekig. Üzleti éve első negyedében az átalakítás költségei 1,38 milliárd dollárral terhelik az adó előtti eredményt, az üzleti év végéig további 200 millió eurós kiadással számolnak.

A Citigroup a részvényesek erős nyomása alatt áll, annak nyomán, hogy részvényeinek árfolyama a versenytársakénál gyengébb ütemben nő, és ezért kényszerül kiadásait csökkenteni.

A tavalyi negyedik negyedben esett a nyeresége az egy évvel korábbihoz képest: adózott eredménye 5,13 milliárd - egy részvényre 1,03 - dollárra csökkent az egy évvel korábbi 6,93 milliárd, egy részvényre 1,37 dollárról.

Miközben létszámcsökkentést tervez, felvásárlásaiban nem mérsékli lendületét a Citigroup. Március közepén megemelte a japán Nikko Cordial Corp. megvételére tett ajánlatát - 26 százalékkal 13,4 milliárd dollárra, miután a Tokyo Stock Exchange úgy döntött, nem távolítja el a tőzsdéről a brókercéget, és ez jelentősen megnövelte annak értékét. Elhatározása, hogy többet is hajlandó fizetni a Nikkóért, legnagyobb ázsiai felvásárlási célpontjáért, kiemeli azt a szándékát, hogy növelje külföldi érdekeltségeit és hozzáférjen a növekvő japán vagyonkezelési piachoz.

Ugyanakkor korábban felröppent fel az a hír is, hogy a brit Barclays mellett már a Citigroup is tanulmányozza az ABN Amro bank felvásárlásának lehetőségét, és esetleg ellenséges ajánlatot tehet a legnagyobb holland bankcsoportra.

A Citigroup vezető globális pénzügyi szolgáltatóként körülbelül 200 millió lakossági, vállalati, állami és intézményi ügyfelet szolgál ki a világ több mint 100 országában.