Átlag fölött nőttek a tévék reklámbevételei

Vágólapra másolva!
Az országos, földi sugárzású televíziók reklámbevételei tavaly meghaladták az 56,048 milliárd forintot, az egyéb televíziók közel 9,1 milliárd forint bevételre tettek szert a reklámokból. A rádiós reklámköltések közel 8 milliárd forintot tettek ki.
Vágólapra másolva!

A magyar elektronikus reklámpiac nettó értéke 2006-ban 73 milliárd forint volt, ami 7,1 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva - mondta el Gorondi Csaba, az Ernst and Young tranzakciós tanácsadási szolgáltatások üzletágának szakértője sajtótájékoztatón. Ebből a televíziók 65,1 milliárd forinttal részesedtek, ami 7,7 százalékkal haladta meg a 2005. évit, míg a rádiós reklámköltések megközelítették a 8 milliárd forintot, és ez 2,3 százalékkal többet tett ki, mint az előző évben.

A szakértő kiemelte, hogy a rádiós reklámérték összehasonlítást befolyásolta, hogy a Magyar Rádió 2005-ben még nem tartozott az adatszolgáltatók közé. A közszolgálati rádió 2006. évi reklámbevétele 910 millió forint volt, ami a rádiós reklámpiac mintegy 12 százalékát teszi ki - mondta el Hócza Kálmán, a Magyar Rádió Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese.

Gorondi Csaba közölte: idén első ízben az adatokat a televíziók esetében további bontásban is közzéteszik. Így a szpotreklám-bevételek 62,047 milliárd forintot, míg a szponzorációs bevételek 3,041 milliárd forintot tettek ki. A felmérés szintén első ízben elkülönítette az országos, földi sugárzású televíziók reklámbevételét, amely meghaladta az 56,048 milliárd forintot, míg az egyéb televíziók reklámbevételei csaknem elérték a 9,1 milliárd forintot.

Az előző évi reklámbevételekről 21 televízió és 4 rádió szolgáltatott adatokat. Így az ATV, a Cartoon Network, a Cool, a Discovery, a Duna TV, a Film+, a Hír TV, a Magyar Televízió, a Minimax, a National Geographic Channel, a PAX TV, az RTL Klub, a Spektrum, a Sport1, a Sport2, a TV2, a Viasat 3, a VIVA, valamint az újként adatokat adó A+, a Hálózat TV, és a SportKlub. A rádiók közül a Danubius, a Juventus, a Sláger, és újként a Magyar Rádió is szolgáltatott információt.

Málnay B. Levente, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) elnöke, az MTV Networks Magyarország vezérigazgatója közölte: a napvilágot látott számok a teljes TV-piac eredményét tükrözik, mivel az AGB mérése szerint az adatszolgáltató televíziók összesített átlagos részesedése a 4 év feletti televíziót néző korosztályban 91,2 százalék, a reklámot nem tartalmazó videóval és a HBO-val kiegészítve. Ez utóbbiak azért szerepelnek az adatok között, mert nincs külön, a tortából "hiányzó" reklámbevételük.

A televíziók korábban tényleges bevételi adatot hivatalosan nem közöltek, így csupán becslések láttak napvilágot. A felmérést végző cég a rádióktól és a televízióktól kapott adatokat összesíti, a számokat egyenként nem adja ki, valamint azokat az összesítést követően megsemmisíti.