A gyógyszergyári nyereséget kurtítja a megszorítás

Vágólapra másolva!
Az április 1-jétől érvényes gyógyszerár-támogatás miatt a tőzsdei gyógyszercégek több termékük árát is kénytelenek jelentősen mérsékelni. A Citigroup számításai szerint ennek következtében az Egis nyeresége 9, a Richteré 8 százalékkal csökken - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Április 1-jén lépett életbe a generikus gyógyszerek támogatását szabályozó, a fixesítés körét jelentősen kiterjesztő rendelet, ami érzékenyen érinti a két tőzsdei gyógyszercéget. Az új szabályozás lényege, hogy csak az az orvosság részesül támogatásban, amelynek ára, az úgynevezett referenciatermék árához képest kevesebb mint 20 százalékkal tér el. Annak érdekében, hogy továbbra is a támogatotti körben maradjanak, a Richter és az Egis több termékének jelentősen csökkentette az árát.

Annak ellenére, hogy az Egis forgalmának jóval nagyobb része - 30-35 százaléka, szemben a Richter 20 százalékával - származik a belföldi piacról, a két gyógyszergyárat körülbelül egyformán sújtja az intézkedés. Az Egis legnagyobb forgalmú termékei közül csak hármat érint az árcsökkentés, mivel a társaság hazai eladásainak mintegy fele nem generikus, hanem licencbe vett originális termék, így nem ez a szabályozás vonatkozik rájuk. A legjelentősebb a 2006-ban 5,5 milliárd forint forgalmat elért Coverex, amelynek nemrég járt le a szabadalma.

A kisebbik gyógyszergyár összesen 33 termékének árát viszi lejjebb 20-25 százalékkal, ami a teljes belföldi árszínvonalra vetítve 9 százalékos csökkenést jelent - mondta Marosffy László gazdasági vezérigazgató-helyettes. Ez éves szinten 3 milliárd forint árbevétel- és ugyanekkora nyereségkiesést okoz, de ez a folyamatban lévő üzleti évet csak fél évig, vagyis elvben másfél milliárd forinttal sújtja.

A Citigroup nemrég megjelent elemzésében úgy látja, hogy az április 1-jei változások az Egisnél 9, a Richternél 8 százalékos profitcsökkenést okoznak. Az Egisnél a profitcsökkenés 1,1 milliárd forint a Citi szerint, ami az elemző rendkívül nyomott, a konszenzustól jelentősen elmaradó nyereség-várakozásának 9 százaléka.

Az elemzés szerint a Richter tíz legnagyobb forgalmú terméke közül hétnek az árát csökkenteni kényszerül, ami 3,8 milliárd forint nyereségkiesést okoz 2007-ben.
A Richter összességében 20 százalékos forgalomcsökkenésre számít a megszorító csomag miatt, az árcsökkentés pedig leginkább a kardiovaszkuláris termékkört érinti - mondta Beke Zsuzsa pr-vezető, aki a mostani árváltozások eredményhatásáról nem kívánt nyilatkozni.

A két gyógyszergyári részvény piacán az utóbbi időben állandósult az eladói nyomás, alighanem már szerepet játszott az áprilisi árváltozások jelentős profitcsökkentő hatása is. Általános piaci vélekedés szerint az első negyedéves gyorsjelentés (ami az Egisnél a második negyednek felel meg) meglehetősen gyenge lesz, amit a 186 forintos negyedév végi dollárárfolyam is alátámaszt. Így a következő másfél hónap sem ígér sok jót a gyógyszerrészvények befektetőinek.