Nevet változtatott a HVB Bank

Vágólapra másolva!
UniCredit Bank néven működik a korábbi HVB Bank Hungary csütörtöktől, a névváltás a HVB-BA/CA Bankcsoport és az UniCredit mintegy másfél évvel ezelőtti fúziójának a következménye.
Vágólapra másolva!

A bankcsoport külső megjelenése, arculata is változik, a HVB kék színe az UniCredit piros színére vált.

Az UniCredit 75 bankfiókkal rendelkezik, ezeknek az új lógóval történő átalakítása ez év február közepéig megtörténik, a bank Magyarországon 2007 közepéig további 10 fiókot nyit. Az új márkanévre való átállás költségét Patai Mihály, a bank vezérigazgatója nem kívánta közölni.

Az UniCredit Csoport Európa 20 jelentős piacán van jelen, több mint 7000 bankfiókban mintegy 35 millió ügyfélnek nyújt pénzügyi szolgáltatásokat. Az európai pénzpiacon az UniCredit a 4. legjelentősebb hitelintézeti csoport, piaci értéke 72 milliárd euró.

A csoport Közép-Kelet-Európában 17 országban 3000 fiókot üzemeltet és több mint 24 millió ügyféllel rendelkezik.

Az új márkanevet, vagyis az UniCredit elnevezést 2007-ben elsőként a magyar HVB Bank veszi át, majd ezt követően még az idei év során a számos országban - a Cseh Köztársaságtól Ukrajnáig - működő csoporttagokat is átkeresztelik UniCreditre, hogy egységesebbé váljék a bankház megjelenése a közép-kelet-európai térségben. Magyarországon a bankcsoporthoz a hitelintézeten kívül jelzálogbank, lízingcég, alapkezelő és faktoring társaság is tartozik.

A vezérigazgató a januári tájékoztatón elmondta: az UniCredit olasz tulajdonosa azt várja, hogy a bank 2008 végére 7 százalékos piaci részesedést érjen el a magyar piacon, eközben nem romolhat költség/bevétel hányadosa.

Patai Mihály a logóváltásról tartott tájékoztatón aláhúzta: bár a múlt évi teljesítményadatokat az anyabankra vonatkozó szigorú tőzsdei szabályok miatt nem közölheti, a korábbi HVB Bank Hungary mérlegfőösszege valószínűleg mintegy 4,4 milliárd euró volt 2006-ban.

A HVB Bank 2005-ben 19,44 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 8,15 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit. A bank mérlegfőösszege 9,6 százalékkal, a 2004. év végi 944,29 milliárd forintról 1035 milliárd forintra emelkedett 2005-ben. A lakossági betétek állománya 2005-ben 5,7 százalékkal, a 2004. év végi 154,6 milliárd forintról 163,4 milliárdra, a lakossági hitelek pedig 47 százalékos bővüléssel 2004-es 49,1 milliárd forintról 2005-ben 72,2 milliárdra bővültek.