Már az új elvonások alapján jön a bér

Vágólapra másolva!
A szeptemberben életbe lépett megszorítások folytatásaként idén januárban további egy százalékkal emelkedett az egészségbiztosítási járulék. Tekintve azonban, hogy az szja kulcsokhoz tartozó jövedelemhatár a 2005-ben elfogadott törvény szerint magasabb lett, néhányan akár még jól is járhatnak ebben az évben.
Vágólapra másolva!

Az év elejétől hatályos szabályok szerint a munkáltatók bérköltségei nem emelkednek tovább. A minimálbéres és a garantált béres foglalkoztatóknak ellenben a munkabérek kötelező felemelése folytán jelentős, közel öt, illetve tíz százalékos tehernövekedéssel kell számolniuk februártól kezdődően.

A személyi jövedelemadó kapcsán még a tavalyelőtt elfogadott adómódosítás szerint emelkedett azonban 1 550 000 forintról 1 700 000 forintra az eltérő adómértékek közötti jövedelemhatár. Az adójóváírásként változatlanul a havi bér 18 százaléka, de legfeljebb 11 340 forint érvényesíthető havonként, akkor, ha a bér összege a 83 333 forintot nem haladja meg és a munkáltató (kifizető) által az adóévben juttatott jövedelmek alapján meghatározott adóelőleg-alapok összege - az adott kifizetést is figyelembe véve - nem haladja meg az 1 millió forintot. Ha az előző feltételek nem állnak fenn, az adójóváírás havi 9000 forint, ez sem érvényesíthető azonban, ha adóelőleg alapjának az összege meghaladja az 1 millió 500 ezer forintot. Ennél magasabb, de legfeljebb 2 100 000 forintos éves összjövedelemnél a 9000 forintos adójóváírás csökkentett mértékben jár.

Tavaly július óta kell az úgynevezett garantált bér szabályait alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatottak részére a minimálbérnél magasabb személyi alapbért kell megállapítani. Két évnél kevesebb gyakorlati idő esetén a minimálbér 110 százalékával, legalább két év gyakorlati idő, vagy 50 éves életkor felett pedig a minimálbér 115 százalékával egyezik meg a garantált bér ebben az évben. A 2006-os mértékekhez képest az első kategóriába tartozók munkabére bruttó 65 700 forintról 72 100 forintra, a második kategóriába tartozók munkabére pedig bruttó 68 800 forintról 75 400 forintra emelkedett, amely kerekítve 4200 forintos, illetve 3600 forintos nettó béremelést eredményez a járulékemelés ellenére is.

2006. december

2007. január

Minimálbér: 62 500 Ft.

Nettó bér: 52 500 Ft.

Munkáltatói költség: 85 388 Ft.

Minimálbér: 65 500 Ft

Nettó bér: 53 915 Ft.

Munkáltatói költség: 89 393 Ft.

Garantált bér: 65 700 Ft.

Nettó bér: 54 702 Ft.

Munkáltató költség: 89 660 Ft.

Garantált bér: 72 100 Ft.

Nettó bér: 58 205 Ft.

Munkáltató költség: 98 204 Ft.

Garantált bér: 68 800 Ft.

Nettó bér: 56 748 Ft.

Munkáltató költség: 93 798 Ft.

Garantált bér: 75 400 Ft.

Nettó bér: 60 350 Ft.

Munkáltató költség: 102 609 Ft.

Nem tekinthető ilyen szerencsésnek az a munkavállaló, aki az előzőekhez képest egy kissé többet, mondjuk 80 000 forintot keres. Az ő esetében ugyanis nincs kötelező jogszabályi béremelés, a közterhek változása miatt pedig ugyanaz a bruttó munkabér kevesebb jövedelmet eredményez. Tavaly ugyanis ebből az összegből nettó 64 140 forint, az idén viszont már csak 63 340 forint marad ebben az esetben a munkavállaló zsebében.

Bruttó 140 000 forintos jövedelemnél például 2006-ban a magasabb, 36 százalékos, idén ellenben az alacsonyabb 18 százalékos adókulcs szerint kell majd adózni. Az adóelőleg összegének a csökkenése meghaladja azonban az egészségbiztosítási járulék emelkedése miatti többletbefizetést, így a nettó összeg, igaz csak néhány száz forinttal - 96 750 helyett 97 300-ra - de mégis emelkedik ebben az évben. Az átlagosnál magasabb munkabérek kapcsán ezzel ellentétes tendencia figyelhető meg, azaz a nettó munkabér csökkenésére kell számítani a jövő hónaptól kezdődően. Havi 300 000 forint esetében például a munkabért terhelő levonások összege 132 750 forintról 133 500 forintra emelkedik, így 167 250 Ft. helyett 166 500 Ft. lesz a februári nettó kifizetés összege.

Bruttó bérLevonások 2006. decemberben Levonások 2007. januárban
80 000 Ft.15 860 Ft.16 600 Ft.
140 000 Ft.43 250 Ft.42 700 Ft.
300 000 Ft. 132 750 Ft.133 500 Ft.