Régiós gázszállító céget hozna létre a Mol

Vágólapra másolva!
Egy új független gázszállító társaság létrehozását szeretné a Mol elérni a régióban. A Mol javaslata több hónapos munka eredménye, így nem arról van szó, hogy az OMV perére reagálna így a Mol - mondta Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón. Az új régiós nagyvállalat igazi versenyhelyzetet teremtene a régióban.
Vágólapra másolva!

A részvényesek számára lényegesen több értéket teremtene, ha a jelenleg egymástól elszigetelten működő gázszállító eszközök új közös tulajdonosi és menedzsment irányítás alá kerülnének - vélik a Mol vezetői, ezért a társaság egy régiós új vállalat létrehozására tesz javaslatot. A Mol tervei szerint az új társaság Európa egyik leghosszabb 27 000 kilométeres gázvezetékét birtokolná.

Az új cég létrehozására Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Románia, Bulgária, és Ausztria gázszállító vállalatai kaptak felkérést. A Mol vezetői szerint az érintett országok mindegyike érdekesnek találta a javaslatot, a részletek kidolgozása azonban még csak most kezdődne el.

Az, hogy ki milyen mértékben lenne tulajdonos az új cégben, még hosszabb egyeztetések, és tárgyalások eredménye lesz, az ügy jelenleg ott tart, hogy felkeltette a régió nemzeti gázszállító vállalatainak az érdeklődését.

A Mol koncepciója egyébként egyenlő partnerek közötti együttműködésen alapul. Az elképzelés sikeres megvalósítása érdekében alapvető fontosságú egy olyan vállalatirányítási rendszer kialakítása amely az összes résztvevő ország energiapolitikai célkitűzésével összhangban áll. A társaság tulajdonlási és irányítási rendszere is a régió érintett vállalatainak és szervezeteinek bevonásával alakítható majd ki. A nemzeti szabályozó hatóságok részvételére is szükség lesz a pontos üzemeltetési szabályok kidolgozása, a műszaki feltételek biztosítása és a gázszállító rendszerek biztonságos, hatékony, zavartalan és nyereséges működésének megteremtése érdekében.

Nyugat-Európában egyébként már össze vannak kapcsolva a nemzetei gázszállító rendszerek, ami elősegíti a verseny kialakulását is, hiszen bárki bárhonnan képes szállítani, illetve vásárolni.

A közös tulajdonban lévő régiós gázszállító a hálózatok összekapcsolásával lényegesen jobb tőkehatékonyságot, és kapacitáskihasználtságot érhető el - hangsúlyozták a Mol vezetői. Ráadásul az új cég megkerülhetetlenné válna Európa piacán. A társaság létrehozásával azt az uniós elvárást is teljesítenék, hogy a gáztermelő cégeket különválasszák a szállító és kereskedő cégektől. Ez ugyanis a fogyasztói érdekeket védi.

Ezt a kezdeményezést már évekkel ezelőtt felvetették az OMV-nek, és nincs összefüggésben a Mol és az OMV vitájával - mondta Mosonyi. "Mi eszközalapú együttműködésre látunk lehetőséget az OMV-vel, amely nem vet fel versenyjogi aggályokat" - jelentette ki a Mol vezérigazgatója. "A mi gondunk az volt, hogy a finomítás, a kereskedelem területén felmerülő versenyjogi problémák miatt értékrombolónak tartjuk a két cég egyesülését, de együttműködését is (..) ez zárta ki a tárgyalásokat a két cég között." Szerinte az OMV a gázipar, a petrolkémia és a kutatás területén nem volt érdekelt az együttműködésben, csak a két cég teljes összeolvasztására törekedett.

Az Európai Bizottság érdekesnek tartja a tervet

Az Európai Bizottság érdekesnek tartja és részletesen elemezni fogja a Mol szerdán ismertetett tervét, amely a közép- és délkelet-európai gázszállító hálózatok egyesítését célozza egy új, független gázszállító társaság keretein belül. Ferran Tarradellas, a brüsszeli bizottság szóvivője szerdán reményét fejezte ki, hogy a kezdeményezés elősegíti az új beruházásokat, és hozzájárul az ellátásbiztonság javításához, a piaci verseny élénkítéséhez. "A Bizottság osztja a szállítók azon nézetét, hogy a tulajdonlás elválasztása (a kereskedelemtől és a termeléstől) a legjobb módja annak, hogy növeljék a beruházásokat, az ellátás biztonságát és a piaci versenyt" - jelentette ki a brüsszeli bizottság szóvivője, hangsúlyozva, hogy ez még csak az első bizottsági reagálás a Mol bejelentésére, és az elképzelés alapos tanulmányozást igényel.