Quaestor: túl optimista a kormány prognózisa

Vágólapra másolva!
A jövő év még nem a hirtelen felemelkedés esztendeje lesz, a gazdaság nem kerül ki a gödörből - foglalta össze a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. 2008-as várakozásait Háda Bálint pénzügyi elemző.
Vágólapra másolva!

A 2008-as év kockázatai között említette az alacsony gazdasági növekedést, a bérek és az infláció alultervezését, az uniós források szerepének túldimenzionálását, illetve azt, hogy a várttól eltérő kamatpálya miatt az államadósság csökkenése is elmaradhat a tervezettől.

A pénzügyi tanácsadó cég túlzottan optimistának tartja a kormányzat 2008-as, 2,8 százalékos GDP-bővülési és 0,4 százalékos lakossági fogyasztás növekedési prognózisát. Előrejelzésükben 2,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 5,2 százalékos inflációval, a GDP arányában 5 százalékos államháztartási hiánnyal és az év végéig 7 százalékra csökkenő jegybanki alapkamattal számolnak.

Háda Bálint hangsúlyozta, hogy az élelmiszerárak emelkedése még nem ért véget, ami megnyújtja a dezinflációs folyamatot. A magasabb infláció, az év elején emelkedő közműdíjak miatt a lakossági fogyasztás várakozásaik szerint még az egy évvel korábbi szintet sem éri majd el. A beruházások 4,2 százalékos kormányzati várakozásait sem tartja megalapozottnak a tanácsadó cég.

A béralakulást illetőn Háda Bálint úgy vélte, hogy a bruttó bérnövekedés az idén és jövőre is meghaladja az inflációt, hasonlóan az elmúlt évekhez. Felhívta a figyelmet arra, hogy az emelkedés nem kizárólag a gazdaság kifehéredésének következménye.

A világgazdasági kilátásokat illetően sem volt optimista az elemző. Előrejelzésük szerint az olajár jövőre nem csökken 70 dollár alá, sőt az év nagy részében inkább 80 dollár felett alakul, és az amerikai másodlagos jelzálogpiaci válságnak sincs még vége. A Quaestor azzal számol, hogy az EKB jövőre nem fog kamatot csökkenteni, sőt kamatemelés is elképzelhető. Az amerikai gazdaság gyengélkedését az eurózóna növekedése is megsínyli.

Jó hír a japán jenben eladósodottaknak, hogy a tanácsadó cég nem számít kamatemelésre a következő egy évben. Háda Bálint szerint a deflációs japán gazdaság miatt legfeljebb 25 bázispontos kamatváltozás képzelhető el. A svájci gazdaságot illetően azonban már arra hívta fel a figyelmet, hogy a frank gyengülése, illetve az olajárak emelkedése miatt növekvő inflációs nyomás kamatemelések sorát vetíti előre. Nem kizárt, hogy a svájci jegybank háromszor is emel kamatot a jövő év végéig, ami megnöveli a frankalapú hitelek törlesztőrészleteit is.

A magyar részvénypiac kilátásairól szólva Háda Bálint szerint nem várható, hogy a Mol árfolyama olyan mértékben változzon, mint az OMV felvásárlási ajánlatának megjelenésekor, amíg nem születik EU-döntés a Lex Mol-ról. Marketingfogásnak nevezte az osztrák cég azon állítását, miszerint az egyesült cég hatékonyabb lenne a különállóknál. Továbbra is úgy vélte, hogy az OMV felvásárlási szándéka mögött orosz befektetők állhatnak, és a harc a finomítókért folyik elsősorban. Az elemző kérdésre válaszolva nem zárta ki azt sem, hogy az OTP is kerülhet még a Molhoz hasonló helyzetbe. Ebben az esetben a potenciális befektető keletről érkezhet - tette hozzá.

Az OTP árfolyamát illetően hangsúlyozta, hogy a másodlagos jelzálogpiaci válság miatt gyengélkedik a papír újabban és ugyancsak a kedvezőtlen nemzetközi hangulattal indokolta, hogy a lengyelországi és oroszországi akvizíciók bejelentése a vártnál kevésbé emelte a Richter árfolyamát.