GKI: Jövőre is drágulnak az élelmiszerek, de csökken az infláció

Vágólapra másolva!
A világpiaci tendenciák ellenére jövőre jelentősen csökken az infláció Magyarországon, az élelmiszerárak azonban 2008-ban is csaknem 10 százalékkal emelkednek - áll a Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült legfrissebb előrejelzésében.
Vágólapra másolva!

Szerintük a gazdasági növekedés jövőre számottevően felgyorsul, ám a régió többi országához képest továbbra is szerény marad. A belső és külső egyensúly tovább javul, a reálkeresetek már minimálisan emelkednek.

Az előrejelzés szerint az infláció - az emelkedő világpiaci energia-, nyersanyag- és élelmiszerárak ellenére - jövőre jelentősen mérséklődik, mert a költségvetés helyzetét erősítő lépések egyszeri áremelést okozó hatása már nem jelentkezik.

Az élelmiszerek ára azonban éves szinten jövőre is csaknem 10 százalékkal emelkedik a GKI Zrt. kutatói szerint. A következő év végére azonban úgy vélik, 6,5 százalék körüli szintre lassul. Szerintük 2008-ban 7-8 százalékkal nő a háztartási energiahordozók ára. Mérséklődik viszont a tartós fogyasztási cikkek árszintje és stagnál a ruházati termékeké, és az idei magas szinthez képest csak kevéssé emelkedik az üzemanyagok ára.

A bérek emelkedésétől kissé elmaradóan, de az átlagosnál gyorsabban nő a szolgáltatások ára. Így az infláció az idei év végére várható 7 százalék körüli szintről 2008 végére 4 százalékra mérséklődik, s az év egészében 5 százalékos körül alakul. Ennek bizonytalansága azonban a világpiaci hatások miatt a szokásosnál is nagyobb.

A jövedelmek növekedése jövőre nominálisan lassul, azok fehéredése folytatódik. A bruttó keresetek a versenyszférában 7,5 százalékkal, a költségvetési szektorban 6,5-7 százalékkal emelkednek. Így a reálbér a gazdaság egészében körülbelül 1 százalékkal emelkedik, ám ezen belül a költségvetési szektorban alig több mint 0,5 százalékkal, a versenyszférában 1,5 százalékkal nő.

Az adóelkerülés további mérséklődését is figyelembe véve - amelyet főleg az egészségügyi szolgáltatások járulékfizetéshez kötése kényszerít ki - ez csak 0,5-1 százalékos valós reálkereset-növekedést jelent az üzleti szférában, a 2007. évihez hasonlóan közel azonosat a közszféráéval

A gazdasági élénkülés egy része valójában a 2007. évi agrárzuhanás automatikus ellentéte, a 2007. évi 10-15 százalékos visszaesés után 2008-ra átlagos időjárás esetén 10 százalékos növekedés feltételezhető.

A közösségi szolgáltatásokban ugyan még mérséklődik a bruttó hazai termék (GDP), de már az ideinél kisebb ütemben. A mezőgazdaságon és a közszolgáltatásokon kívüli üzleti szektorok (együttes teljesítménye idén több mint 3, jövőre közel 5 százalékkal nő).

Az ipari termelés - az európai konjunktúra enyhe lassulása miatt - a 2007. évinél kissé lassabban, kb. 8 százalékkal emelkedik, de így is az ipari export marad a gazdasági fejlődés fő húzóereje. Az építőipari termelés lényegesen élénkül.

Továbbra is gyors növekedést várható a belföldi turizmusban, a tranzit szállításokban és az üzleti szolgáltatásokban. Minimálisan, de már emelkedik a kereskedelem értékesítése is. Így összességében a GDP kb. 3,5 százalékkal nő.

A kivitel továbbra is dinamikusan nő. Az import dinamikája közeledik a kiviteléhez, ebben jelentős szerepe lesz a beruházások várt élénkülésének, a fogyasztás lassú emelkedésének. Az áruforgalom deficitje lényegében stagnál. A szolgáltatások külkereskedelme bővül, aktívuma szerényen emelkedik. A jövedelmi mérlegben növekvő deficit várható. Így a folyó fizetési mérleg hiánya változatlan, 5 milliárd euró körüli marad.

Az idei évtől rendelkezésre álló európai uniós támogatási lehetőségek egy részét 2008-ban már elkezdjük felhasználni, miközben még az előző időszakról áthúzódó jelentős összegek kifizetésére is sor kerül. Így a nemzetgazdaság külső finanszírozási igénye 3,2 milliárd euróra, a GDP 2,9 százalékára mérséklődik.