Vizsgálják a kormányzati negyed terveit

Vágólapra másolva!
A kormányzati épületegyüttes a kijelölt helyen kompromisszumok nélkül elhelyezhető, a MÁV-val való ingatlanrendezés pedig a kormányhatározat elfogadása után megtörtént - nyilatkozta Láng Balázs, a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetője. A kommunikációs vezető a Népszabadságban megjelentekre reagált, amely szerint az épület túlterjeszkedik a rendelkezésre álló telken.
Vágólapra másolva!

A nyertes tervezőknek november 30-ig kellett leadniuk a koncepciótervet, amire sor is került. Ezt jelenleg a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) szakértői vizsgálják - mondta Láng Balázs. Az épület tájolását a tervezők a főváros megbízott főépítészével egyeztették. Ez azonban módosítható a kerületi és fővárosi szabályok keretein belül, illetve a településrendezési szerződésben is. (Ez utóbbit az állam köti a fővárossal, illetve a VI. kerületi önkormányzattal.)

Láng Balázs azt is elmondta, hogy a kormányzati negyed építésére kijelölt, állami tulajdonban lévő terület tőszomszédságában - a Ferdinánd híd lábánál - mindig is ott volt egy fővárosi telek. Ennek a létezése nem új a kormányzati negyed projekt irányítói számára. Az épületeggyüttes elhelyezését a tervezők a megbízott főépítésszel egyeztették, így ha néhány méter rákerült a főváros telkére, akkor a főváros vagy felszabadítja az érintett területet, vagy újra kell tájolni az épületet, amely elfér az állami területen.