Szabadsuli indult a Pénzportálon

Vágólapra másolva!
Szabadsuli címmel on-line pénzügyi előadás-sorozat indult középiskolások számára 2007. november 15-én a Pénzportál nevű internetes oldalon. A 14 előadásból álló, 2008. április végéig tartó sorozat részeként a magyar pénzügyi-gazdasági élet vezetői és szakemberei adnak átfogó képet a pénzvilág működéséről.
Vágólapra másolva!

A Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach kiadásával a hazai pénzügyi életben immár több mint másfél évtizede jelen lévő TAS-11 Kft. által szervezett internetes képzési program célja egy olyan digitális tananyag létrehozása, amely - a Nemzeti Alaptanterv iránymutatásának megfelelően - elősegíti a gazdasági és pénzügyi ismeretek középiskolai oktatását.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének támogatásával megvalósuló, internetes Szabadsuli keretében a középiskolás diákok elsajátíthatják a gazdasági folyamatok megértéséhez szükséges alapfogalmakat, megismerhetik az egyes pénzügyi intézmények működését, funkcióit, feladatait, és bepillantást nyerhetnek a hitelközvetítői szektor, a tőkepiaci szereplők, a biztosítási és a pénztári szektor működésébe.

A 14 előadásból álló sorozat részeként a magyar pénzügyi-gazdasági élet vezetői, neves szakemberei adnak átfogó képet a diákoknak a pénzvilág működéséről. A programban három fővárosi középiskola mellett egy dunaújvárosi, egy győri és egy siófoki középiskola diákjai is részt vesznek, az előadók között pedig olyan neves szakemberek szerepelnek, mint Bod Péter Ákos volt ipari és kereskedelmi miniszter, korábbi jegybankelnök, Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke vagy éppen Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára.

A képzési program tematikája a teljes pénzvilágot felöleli, átfogó képet adva a gazdaságról és a pénzügyekről a részt vevő középiskolás fiatalok számára. A sorozat egy alapszintű közgazdaságtani bevezetővel, majd pénzelmélettel kezdődik, hiszen a kereslet és kínálat törvényszerűségeinek megértése nélkül aligha lenne érthető a tőzsde működése, a pénz funkcióinak áttekintése nélkül pedig nehezen lehetne rendszerbe helyezni a megtakarítási formákat vagy a bankok működését.

A diákok általános tájékozottságának, hírelemzési képességének erősítése érdekében gazdaságpolitikáról, az állam pénzügyeiről is szó esik az előadás-sorozat részeként. A szemeszter az euró bevezetésének kérdéseivel zárul 2008 áprilisában. A képzési program során fontos szempont, hogy az előadások közérthetően, a középiskolás generáció nyelvén legyenek megfogalmazva, lehetőleg minél több gyakorlati példával illusztrálva.

A 40 perces internettelevíziós előadások mindig csütörtöki napokon, 14 óra 30 perckor kezdődnek, s azokat bárki figyelemmel kísérheti a Pénzportálon a Szabadsuli menüpont alatt. Az előadásokat követően az előadók on-line chat keretében válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Az előadások videóanyaga archív formában is elérhető marad a Pénzportálon - valamennyi kapcsolódó dokumentummal és prezentációval együtt.