Megkezdődött a német vasutassztrájk

Vágólapra másolva!
Szerda délben megkezdődött a mozdonyvezetők újabb - a teherforgalomban ezúttal összesen 62 órásra tervezett - munkabeszüntetése Németországban. A személyforgalomban csütörtökön éjjel 2 órától kezdődik a sztrájk, azt 48 órásra tervezik, így a teljes akció szombaton, a hajnali órákban ér véget.
Vágólapra másolva!

A mostani, összességében a teherszállításra, valamint a távolsági, a regionális és a városi vasúti személyszállításra kiterjedő sztrájk mintegy 5 millió közlekedőt érint naponta. Egyetlen napon 26 ezer regionális vasúti és városi vasúti szerelvény - S-Bahn -, valamint 1250 távolsági vonat közlekedik az országban.

A német ipari és kereskedelmi kamara szerdai közleménye szerint a sztrájk miatt jelentős következményekkel számol: mindenekelőtt a termelésben kialakuló szűk ellátási keresztmetszetekkel, illetve a munkaidő-csökkenéssel, amelyek a kamara szerint jelentős veszteségeket okoznak majd a német cégeknek.

A teherszállításban a 34 ezer kilométer össz-hosszúságú német vasúti vonalakon 4800 tehervonat közlekedik naponta, egy évben a német vasúti teherszállítás teljesítménye 96,4 milliárd tonnakilométer. A szállított árucsoportok közül a legnagyobb tétel - a teljes szállított mennyiség 32 százaléka - nehézipari áru, szén, vas és acél.

A mozdonyvezetők szakszervezetének (GDL) elnöke korábban azt mondta, mindaddig ismétlik a sztrájkokat, amíg nem kapnak megfelelő bérajánlatot a vasúttársaság vezetésétől. A GDL csak akkor hajlandó egyáltalán tárgyalóasztalhoz ülni, ha új ajánlatot kap. A GDL azt követeli, hogy a munkahetet egy órával csökkentsék, 40 órára, a béreket pedig 31 százalékkal emeljék. A vezetés 4,5 százalékos béremelési ajánlatát visszautasították. A szakszervezet azt is követeli, hogy a mozdonyvezetők számára külön bérmegállapodást dolgozzanak ki.

A MÁV tájékoztatása szerint a munkabeszüntetés miatt a Magyarország és Németország között közlekedő nemzetközi vonatoknál járatrövidülésekkel, késésekkel kell számolni. A MÁV kedden, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a sztrájk ideje alatt a Budapestről 05.50-kor induló, illetve a Hamburgból 08.18-kor induló EuroCity (EC 174/175 számú vonatpár), továbbá a Budapestről 09.50-kor, vissza Berlinből 06.36 kor induló EuroCity (EC 170/171 számú vonatpár) Drezda-Berlin-Hamburg között nem közlekedik.

A sztrájk miatt az utasok a Németországba, illetve Németországon át irányuló, valamint visszaútra szóló előre váltott jegyeikkel az utazásról lemondhatnak. A Magyarországon váltott jegyeket kezelési költség levonása nélkül a MÁV kérésre visszatéríti. A külföldön váltott jegy esetében a lemondás szándékát záradékban kell rögzíteni, a pénzt abban az országban kell visszaigényelni, ahol a jegyet vásárolták.