Már a tavalyi felett a TVK-nyereség

Vágólapra másolva!
A Mol-csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK) az első háromnegyedévben 21,121 milliárd forint adózott nyereséget ért el, szemben az előző év azonos időszakában elkönyvelt 1,241 milliárd forinttal - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésében szerdán.
Vágólapra másolva!

A 244,736 milliárd forint árbevétel 8,9 százalékkal haladta meg a bázisidőszakét. Az adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) 96 százalékkal 37,738 milliárd forintra emelkedett, míg az üzemi tevékenység nyeresége 177,9 százalékkal 28,124 milliárd forintra, minden idők legmagasabb értékére nőtt.

A jelentés szerint az eddigi legnagyobb éves profitot meghaladó háromnegyedéves nyereség az új kapacitások egyre növekvő kihasználása és a belső hatékonyság javulása mellett a polimer termékárak emelkedésének és a deviza-árfolyam változások kedvezőbb hatásának köszönhető.

A polimer mennyisége az időszak során 7 százalékkal emelkedett a közepes- és nagysűrűségű polietiléneket (HDPE) gyártó HDPE-2 üzem termelésének növekedése miatt. Az olefingyár monomertermelésének mennyisége 14 százalékkal nőtt, miután az új Olefin-2 gyár termelése meghaladta az idősarányos névleges kapacitást.

A harmadik negyedévben a TVK árbevétele 19 százalékkal emelkedett, elérte a 83,239 milliárd forintot, az üzemi szintű nyereség 140 százalékkal 8,508 milliárd forintra nőtt.

A harmadik negyedévi 11,702 milliárd forint EBITDA 77 százalékkal volt több a bázisnál. Az üzemi tevékenységből származó készpénzállomány (cash flow) 32 milliárd forint volt az időszak végén, ami fedezetet jelent a hosszúlejáratú hitelek törlesztése mellett további növekedés finanszírozására - jegyezi meg a TVK a gyorsjelentésben. Az év első háromnegyedévében a petrolkémiai fejlesztési projektre felvett hitelekből 100 millió eurót törlesztett a társaság, így az adósságállomány 25,6 milliárd forintra csökkent szeptember végére.

A 244,736 milliárd forint árbevételből 125,938 milliárd forint volt az export értéke. Az árbevétel 19,951 milliárd forintos növekedésében 18,354 milliárd forintot tett ki az áremelkedés hatása, de a devizaárfolyam változása 15,385 milliárd forint bevételkiesést jelentett 2006 azonos időszakához képest. Ugyanakkor a mennyiség növekedése 16,982 milliárd forint többlet árbevételt eredményezett.

Az árbevételen belül a HDPE termékek árbevétele volt a legtöbb, 85,493 milliárd forint, ebből a kivitel 77,108 milliárd forintot tett ki, míg az olefintermelésből 75,544 milliárd forint származott, döntően a belföldi piacról.

Az anyagköltségek az árbevétel 8,9 százalékos emelkedésénél kisebb arányban,6,1 százalékkal 180,434 milliárd forintra nőttek. Az alapanyagköltségek beszerzése 9,484 milliárd forinttal került többe az egy évvel korábbinál. A termelési mennyiség növekedése miatt 17,411 milliárd forinttal nagyobb volt a beszerzés értéke, amiből 13,078 milliárd forintot jelentett az áremelkedés hatása, ugyanakkor az alapanyagköltséget 21,005 milliárd forinttal mérsékelte a devizaárfolyam változása.