Érződött a gazdasági lassulás a Raiffeisen Banknál

Vágólapra másolva!
A Raiffeisen Bank az idei első háromnegyed évben 24,32 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami 29 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - mondta Horváth Krisztina, a bank vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Az adózás előtti nyereség mintegy 36,7 milliárd forint volt az idei első kilenc hónapban, 40 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. A mérlegfőösszeg mindeközben 1948,83 milliárd forintot tett ki, ami 24 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Horváth Krisztina kiemelte: a banknál az idei harmadik negyedévben már érződött a gazdasági bővülés lassulása, különösen a nagy- és kisvállalatok hitelezésében.

Az ügyfélhitelek állománya .510,736 milliárd forintra nőtt az első három negyedévben, ami 16 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az ügyfélbetétek 15 százalékkal emelkedve 1194,546 milliárd forintos állománnyal zártak.

Horváth Krisztina elmondta: a hitelezés kétharmada devizában történik, az első három negyedévben 975,72 milliárd forintot ért el a deviza hitelállomány, ez 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A betétek döntő része ezzel szemben forintban őrzött megtakarítás, a forintbetétek állománya az idei első háromnegyedév végén 966,237 milliárd forintra rúgott, ami 19 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

A nettó kamatbevétel egy év alatt 31 százalékkal emelkedve 55,611 milliárd forint volt az első kilenc hónapban, a nettó jutalékbevétel 21,634 milliárd forint volt, 25 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A bank összes nettó bevétele az idei első háromnegyed évben 80,539 milliárd forintot tett ki, így 33 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A saját tőke mintegy 143,76 milliárd forintra nőtt az idei első kilenc hónapban, szemben a tavalyi első háromnegyedéves 107,93 milliárd forinttal.

A lakossági hitelezés 55 százalékkal bővült egy év alatt, az idei első kilenc hónap végén 380,145 milliárd forint volt a lakossági hitelek állománya, a lakossági betétállomány 497,576 milliárd forintot tett ki, ami 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Horváth Krisztina elmondta: a bank a harmadik negyedévben jelentős, 22 milliárd forint értékű önkormányzati kötvénykibocsátásra szerzett jegyzési jogot, a kibocsátások hamarosan indulnak. Az önkormányzati hitelek összege 121,38 milliárd forintot tett ki az idei harmadik negyedév végén, 22 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit.