Árnyalatnyit erősödött a forint

Vágólapra másolva!
Kissé erősödött a forint kedden a budapesti bankközi devizapiacon. Már reggel erősödéssel indult a kereskedés, a hétfő délutáni   254,20/30 forint után 253,70/80 forinton állt az euró, majd a nap során szűk sávban mozogva kissé gyengült, és délután 254,05/10 forinton állt.
Vágólapra másolva!

Valóban meghatározó, irányt adó hatás nem érte a piacot, külföldön a hétfői erőteljes korrekció utáni visszarendeződésre került sor, miközben a befektetők optimistábbá válását jelezte a tőzsdeindexek alakulása.

A dollárral szemben komolyabb mértékű a forint erősödése: a hétfői 174,85/95 után a kedd délutáni árfolyamszint 173,85/95 volt.

A bankközi forintpiacon az okozott elmozdulást, hogy az MNB kéthetes kötvényaukcióján - immár harmadik alkalommal - tovább csökkent a forgalomban lévő kötvények állománya: most 881,42 milliárd forintról 845,14 milliárd forintra, mert a lejáró 490,78 milliárd forint helyébe csak 454,49 milliárd forint értékű kötvény lépett. Az O/N kamat ezt követően ereszkedni kezdett, és a korábbi 7,30 százalék körüli szintről kedd délután már 7,00/20 százalékig csökkent.

Alacsony forgalom jellemezte az állampapírpiacot. Az inflációs adat nyilvánosságra kerülése után elsősorban a rövidebb lejáratok hozama nőni kezdett, ám délután az irányzat megfordult, és a hozamok lassan lefelé kezdtek csordogálni.