Megugrott a Richter-részvények ára

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,07 pontos emelkedés után 27 262,14 ponton zárt hétfőn. A pénteki záróértékhez képest ez 0,27 százalékos növekedés.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma alacsony, 14,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest: az OTP és a Richter erősödött, míg a Mol és a Magyar Telekom ára csökkent.

Nem mutatott érdemi elmozdulást hétfőn a budapesti index, és a nemzetközi piacokat is kivárás jellemezte - mondta Králik István, a KBC Securities üzletkötője a tőzsdei kereskedés befejezését követően az MTI-nek.

Hozzátette: a lanyha üzletmenet és alacsony forgalom oka, hogy a sem a magyar, sem a nemzetközi piacon nem történt olyan esemény, amely érdemben elmozdította volna az árakat. Az sem élénkítette a forgalmat, hogy elmaradt a Magyar Nemzeti Bank várt kamatcsökkentése - tette hozzá.

A Mol-részvények ára 30 forinttal 0,11 százalékkal 26 800 forintra csökkent, forgalmuk 2,04 milliárd forintot tett ki.

Az OTP Bank részvényeinek árfolyama 56 forinttal 0,61 százalékkal 9240 forintra drágult. A bank részvényeivel 7,09 milliárd forint értékben kereskedtek.

A Magyar Telekom 925 forinton zárt. Ez az előző napi kereskedéshez képest 9 forintos, 0,96 százalékos csökkenés. A távközlési papírok forgalma 2,00 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama 550 forinttal, 1,48 százalékkal 37 800 forintra emelkedett. A részvényekkel 2,18 milliárd forint értékben kereskedtek

Az Egis-részvények ára 30 forinttal, 0,13 százalékkal 22 980 forintra nőtt 282 millió forint forgalom mellett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5,58 ponttal, 0,16 százalékkal 3437,20 pontra nőtt.

[origo]/MTI