Befagyasztják az orosz élelmiszerek árát

Vágólapra másolva!
Oroszországban az év végéig befagyasztják az alapvető élelmiszerek árát, hogy megfékezzék az inflációt - számolt be szerdán a Financial Times utalva a decemberben tartandó parlamenti választásokra.
Vágólapra másolva!

Az ország legnagyobb kiskereskedelmi láncai megállapodásra jutottak a kormánnyal arról, hogy az október 15-ei szinten tartják a legfontosabb élelmiszerek - kenyér, tej, sajt, kefír, tojás, étolaj - árát legalább az év végéig, egyesek január 31-ig. A cégek azt is vállalták, hogy 10 százalékban maximálják az árrést.

Az orosz kormány szerdán délelőtt azt is közölte, hogy határidő nélkül elhalasztotta a búza exportvámjának 30 százalékra való emelését 10 százalékról. Oroszországban az infláció az idén elérheti a 9,5-10 százalékot a tervezett 8 százalékkal szemben.