Közbelépne az állam túlzott drágulás esetén

Vágólapra másolva!
Várhatóan a kormány szerdai ülésének napirendjére kerül három, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által kidolgozott intézkedéscsomag-változat, amelyek alapján a magyar élelmiszerek árát csökkenteni lehet - hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
Vágólapra másolva!

Az élelmiszerek ára a kedvezőtlen időjárás miatt rendkívüli mértékben emelkedett, és az is feltornászta az árakat, hogy Kína és India, mint nagyfogyasztók, beléptek a világpiacra. A miniszter szerint a magyar élelmiszerárakat több módos is lehet mérsékelni, például ha egyes termékek áfáját csökkentik, az állattenyésztők költségeit mérséklik, valamint az állam gabonát vásárol fel az állattenyésztők terheinek enyhítése érdekében.

Az állami közbelépésre csak akkor van szükség, ha az élelmiszerek áremelkedése átlagosan meghaladja a 20 százalékot. Azért készített programot három változatban, hogy közbe lehessen avatkozni, amennyiben szükséges - közölte a miniszter. Gráf József és a pénzügyminiszter között nincs elvi ellentét abban, hogy a túlzott élelmiszerár-emelkedést meg kell akadályozni. Csupán gyakorlati kérdésekben kell egyeztetni a két tárca között - tette hozzá.

A miniszter részletekről nem beszélt, de utalt arra, hogy például lehetségesnek tartja a tőkehús áfájának 5 százalékra csökkentését, továbbá az állattenyésztők költségeinek 15-20 százalékos mérséklését. Ez utóbbi esetben csökkentenék az állategészségügyi költségeket, valamint a takarmányvásárláshoz középlejáratú hitelt biztosítanának az állattartóknak.